Így nézett ki egy parádé 500 éve
2015. július 25. írta: PekZo

Így nézett ki egy parádé 500 éve

Miksa császár nem bízta a véletlenre, hogy emlékét az utókor megőrizze. Ahogy egy kérdésre felelt, mikor hiábavalónak tartották költéseit, mindent megmagyaráz: "Aki életében nem gondoskodik emléke fennmaradásáról, azt elfelejtik halála után, mire a lélekharang megszólal már nem is emlékeznek rá. Ezért az a pénz, amit az emlékem megőrzésére költök, nem hiábavaló." Hozzá kell tennünk, hogy halálos ágyán már nem volt ennyire magabiztos, minden címéről lemondva rettegve várta, mi vár rá a túlvilágon.

albrecht_durer_portrait_of_maximilian_i.jpgAlbrecht Dürer, I. Miksa császár portéja halálának évében (1519)

Ennek a tervnek egyik állomása az általa megrendelt "Miksa császár diadalmenete" elnevezésű grandiózus vállalkozás, melynek célja az volt hogy az elkészült metszetek a birodalom városainak tanácstermeiben hirdessék az utókor számára az egykori uralkodó nemes céljait. Maga a vállalkozás három részből állt: egy Albrecht Dürer által tervezett diadalív terve (192 metszet, kb. 3x4 méteres nagyságban), egy szintén Dürer által tervezett diadalkocsi terve (8 metszetből összeállítva), valamint az alább bemutatandó diadalmenet metszeteiből, melyekre vonatkozóan a koncepciót maga a császár és Johannes Stabius dolgozta ki 1512-ben. A metszetek terveit a kor legnevesebb művészei alkották meg, mint Hans Burgkmair, Albrecht Altdorfer, Hans Springinklee, Leonhard Beck, Hans Schäufelein, Wolf Huber, és Albrecht Dürer.

durer-large-triumphal-chariot.jpgAlbrecht Dürer, Diadalkocsi Miksa császár Diadalmenetéhez, (1518-19)albrecht_durer_the_triumphal_arch_of_maximilian_nga_1991_200_1.jpgAlbrecht Dürer, Diadalív Miksa császár Diadalmenetéhez, (1518-19)

Miksa elhunyt még mielőtt a művek teljesen elkészültek volna, halálával viszont a munka is befejezetlen maradt. Dürer, mivel a 100 forint évjáradéka a császár halálával megszűnt, 1522-ben kiadta a diadalkocsi terveit. A Győzelmi menet első kiadására könyv formájában került sor 1526-ban Ferdinánd főhercegnek, Miksa unokájának az utasítására. Altdorfer emellett 1512-15 között készített egy illusztrált kéziratot ugyanebben a témában a fametszetekhez mintegy felvázolva a koncepciót, melyben a jelenetek egy része hasonló, illetve Miksa hadi sikereiből is bemutat néhányat.

A metszetek dúcait később egy örökösödési vita során Ambras és Graz között osztották meg, majd valószínűleg Mária Terézia idején kerültek újra Bécsbe, ma az Albertina őrzi a kapcsolódó anyagot és dokumentumokat. Grazban megmaradt egy 1765-ben színezett példány az eredeti metszetekkel, ezek láthatóak a következő képeken.

graz-t-o-max-05-griff-79.jpgHans Burgkmair, Miksa császár diadalmenete - griff (1526, 1765-ben színezve)graz-t-o-max-02-loavsok-48_49.jpgHans Burgkmair, Miksa császár diadalmenete - zenészek (1526, 1765-ben színezve)graz-t-o-max-01-panceldetail-54_55.jpgHans Burgkmair, Miksa császár diadalmenete - páncélos lovagok (1526, 1765-ben színezve)graz-t-o-max-03-katonak-76.jpgHans Burgkmair, Miksa császár diadalmenete - gyalogosok (1526, 1765-ben színezve)

A metszetekből két későbbi újranyomásról tudunk, 1777-ben, majd 1883-84-ben adták ki könyv formájában. Ez utóbbiból több múzeum is őriz néhány metszetet, ezekből látható néhány az alábbiakban.

t-o-max-metszet-04-carriage-hb.jpgHans Burgkmair, Miksa császár diadalmenete - diadalkocsi (1516-18, 1883-84-es utánnyomás)t-o-max-metszet-05-indigenous-hb.jpgHans Burgkmair, Miksa császár diadalmenete - bennszülöttek (1516-18, 1883-84-es utánnyomás)t-o-max-metszet-02-magyar-katonak.jpgHans Burgkmair, Miksa császár diadalmenete - magyar katonák (1516-18)t-o-max-metszet-01.jpgHans Burgkmair, Miksa császár diadalmenete - burgundiai zenészek (1516-18) t-o-max-metszet-03-lovagok-hb.jpgHans Burgkmair, Miksa császár diadalmenete - páncélos lovagok (1516-18)

Altdorfer illusztrációit többször is kiadták, a Biblioteca Nacional de España (Spanyol Nemzeti Könyvtár) virtuális könyvtárában található egy példány, mely online elérhető, a következő illusztrációk ebből valók. 

t-o-max-02-kocsi-es-griff-f08.jpg

t-o-max-01-griff-f08.jpgAlbrecht Altdorfer, Miksa császár diadalmenete - a menet bevezetése, lent részlet a képről (1512-15)t-o-max-04-schweinjagermeister-f12.jpg

t-o-max-05-schweinjagermeister-detail-f12.jpgAlbrecht Altdorfer, Miksa császár diadalmenete - a disznóvadász, lent részlet a képről (1512-15)t-o-max-03-magyarzaszlo.jpgAlbrecht Altdorfer, Miksa császár diadalmenete - a magyar zászló (1512-15)t-o-max-18-zaszlo-f77.jpgAlbrecht Altdorfer, Miksa császár diadalmenete - a birodalmi zászló (1512-15)t-o-max-12-zaszlo2-f65.jpgAlbrecht Altdorfer, Miksa császár diadalmenete - tartományi zászlók (1512-15)t-o-max-14-zaszlotrieszt-f28.jpgAlbrecht Altdorfer, Miksa császár diadalmenete - Trieszt zászlaja (1512-15)t-o-max-09-zaszlo-f28.jpgAlbrecht Altdorfer, Miksa császár diadalmenete - tartományi zászlók (1512-15)t-o-max-13-katonak-f21.jpgAlbrecht Altdorfer, Miksa császár diadalmenete - gyalogosok (1512-15)t-o-max-17-pancel2-f23.jpgAlbrecht Altdorfer, Miksa császár diadalmenete - lovasok (1512-15)t-o-max-15-pancel2-f22.jpgAlbrecht Altdorfer, Miksa császár diadalmenete - lovasok (1512-15)t-o-max-08-pancel2-f63.jpgAlbrecht Altdorfer, Miksa császár diadalmenete - társzekér (1512-15)t-o-max-10-pancel.jpgAlbrecht Altdorfer, Miksa császár diadalmenete - társzekér (1512-15)
t-o-max-16-kocsi-keppel-f48.jpgAlbrecht Altdorfer, Miksa császár diadalmenete - szekér rajta kép tartományi városok látképével (1512-15)t-o-max-11-hajok-f64.jpgAlbrecht Altdorfer, Miksa császár diadalmenete - katonák hajómodellekkel (1512-15)t-o-max-06-venezia-f59.jpg

t-o-max-07-venezia-detail-f59.jpgAlbrecht Altdorfer, Miksa császár diadalmenete - Miksa háborúja Velencével, lent részlet a képről (1512-15)

Miksa eredeti szándéka ugyan nem valósult meg, nem kerültek ki a képek a tartományi városok tanácstermeibe, de szerencsére az utókor számára megőrizték ezt a bámulatos gyűjteményt, ami a tudósok számára is felbecsülhetetlen adatokkal szolgál többek között az egyenruhák, öltözékek, diadalmenetek, zászlók, címerek, hangszerek történetéről.

Források:

http://www.thehistoryblog.com/archives/21295

http://www.alaintruong.com/archives/2012/09/14/25106115.html

http://sosa2.uni-graz.at/sosa/druckschriften/druckschriften/triumphzug.php

http://cool.conservation-us.org/coolaic/sg/bpg/annual/v14/bp14-07.html

https://en.m.wikipedia.org/wiki/Triumphal_Procession#

https://de.wikipedia.org/wiki/Triumphzug_Kaiser_Maximilians

http://www.textezukunst.com/index.php?page=kaiser-maximilian-i-und-die-kunst-der-duererzeit-2

Képek forrása

https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Albrecht_D%C3%BCrer_-_Portrait_of_Maximilian_I_-_Google_Art_Project.jpg

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/f/f1/Durer-large-triumphal-chariot.jpg

https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Albrecht_D%C3%BCrer_-_The_Triumphal_Arch_of_Maximilian_(NGA_1991.200.1).jpg

http://sosa2.uni-graz.at/sosa/druckschriften/triumphzug/index.html

http://www.metmuseum.org/collection/the-collection-online/search/431767?rpp=30&pg=1&rndkey=20150721&ft=*&who=Burgkmair%2C%2BHans%24Hans%2BBurgkmair&pos=1&imgno=0&tabname=label

http://www.metmuseum.org/collection/the-collection-online/search/431739?rpp=30&pg=2&rndkey=20150721&ft=*&who=Burgkmair%2c+Hans%24Hans+Burgkmair&pos=46

http://art.famsf.org/hans-burgkmair-elder/knights-depicting-gestech-triumph-maximilian-i-19633035796

http://www.virtuelles-kupferstichkabinett.de/index.php?selTab=3&currentWerk=1267& http://www.virtuelles-kupferstichkabinett.de/index.php?selTab=3&currentWerk=2237&

http://bdh.bne.es/bnesearch/detalle/bdh0000012553

süti beállítások módosítása