2017. január 07. írta: PekZo

Három? Királyok?

A hagyomány szerint január 6-án ünnepeljük, hogy a háromkirályok, Gáspár, Menyhért és Boldizsár meglátogatták az újszölött Jézust. A Bibliában azonban sem arra nincs utalás hogy hárman lettek volna, sem arra, hogy királyok voltak, és a nevük sem szerepel Máté evangéliumában. Mi hát a magyarázat?

Gentile da Fabriano, A háromkirályok imádása (1423)

Máté evangéliumának 2. fejezete így beszéli el a történetet:

Amikor Heródes király napjaiban Jézus megszületett a júdeai Betlehemben, íme, napkeletről bölcsek érkeztek Jeruzsálembe, és megkérdezték: »Hol van a zsidók most született királya? Mert láttuk csillagát felkeltében, és eljöttünk, hogy hódoljunk neki.« Amikor Heródes király meghallotta ezt, nyugtalanság fogta el, és vele együtt egész Jeruzsálemet. Azután összegyűjtötte a nép minden főpapját és írástudóját, és tudakozódott tőlük, hogy hol kell megszületnie a Krisztusnak. Azok ezt felelték neki: »A júdeai Betlehemben, mert így van megírva a próféta által:

‘És te Betlehem, Júda földje,
semmiképp sem vagy a legkisebb
Júda fejedelmi városai között,
mert belőled támad majd a fejedelem,
aki pásztora lesz népemnek, Izraelnek’

Akkor Heródes titokban magához hívta a bölcseket, és pontosan megtudakolta tőlük a csillag megjelenésének idejét. Azután elküldte őket Betlehembe ezekkel a szavakkal: »Menjetek, tudakozódjatok pontosan a gyermek felől, és amikor megtaláltátok, jelentsétek nekem, hogy én is elmenjek és hódoljak neki.«

Azok pedig, miután meghallgatták a királyt, elmentek. És íme, a csillag, amelyet felkeltében láttak, előttük haladt, majd mentében megállt fent, ahol a kisgyermek volt. Mikor a csillagot meglátták, örvendeni kezdtek igen nagy örömmel. Azután bementek a házba. Meglátták a kisgyermeket anyjával, Máriával, és a földre borulva hódoltak neki. Majd felnyitották kincsesládáikat és adományokat ajánlottak föl neki, aranyat, tömjént és mirhát. Mivel álmukban intést kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza országukba.

Mint látható tehát, az evangéliumban napkeleti bölcsek szerepelnek, név nélkül és nem szól arról sem az írás, hányan voltak. A bölcsek egyébként görögül "μάγοι", magoi alakban szerepel, ennek latin egyes száma a magus, vagyis a mágus szó. A szó a zoroasztriánus vallás papjait jelölte az i.e. 6. századtól. Na, de akkor hogyan jutunk el innen a háromkirályokig?

Németh György történész rendkívül élvezetesen foglalja össze a hagyomány kialakulásának történetét "Milyen színű Boldizsár?" című tanulmányában.

A bölcsek számát illetően eleinte kettőtől tizenkettőig találkozunk variációkkal. A hármas szám először Órigenésznél (2-3. sz.) bukkan fel, nála is csak közvetve, mikor a Teremtés könyvéhez írt 14. homíliájában arról elmélkedik, hogy Izsákhoz eljött a filiszteus király megbékélni, magával hozva vejét és hadvezérét. Ez a három férfi a filozófia három részét jelképezi Órigenésznél: a logikát, a természetfilozófiát és az erkölcstant. Órigenész aztán ezt a három alakot hasonlítja a Jézust meglátogató napkeleti bölcsekhez. A negyedik századtól a képi ábrázolásokon alapvetően a hármas ábrázolás nyer teret.

A "királlyá válás folyamata" Tertullianustól indul, a harmadik századi egyházatya "érdeme", aki a 72. zsoltár szövegét egyfajta próféciaként értelmezi ("Tarzis királyai és a szigetek hordjanak adományokat, Arábia és Sába királyai ajándékokat hozzanak. A föld minden királya hódoljon előtte, s legyen minden nemzet a szolgája."), ami így Jézus születésével és a bölcsek, vagyis királyok látogatásával valósult meg. Hasonló idézetet találunk Izajás könyvében is:„…Királyok látnak majd és felállnak, fejedelmek és leborulnak, az Úr miatt, aki hűséges, Izrael Szentje miatt, aki kiválasztott téged.” (Iz 49,7). Azt hogy három király volt, arlesi Caesarius (469-542) írja le először, egészen pontosan úgy fogalmaz, hogy "királynak nevezik őket" (Illi magi tres reges dicuntur).

Egy másik úton jár az a szír nyelven írodott kézirat, ami talán a 2-3. századból való, és szintén a bibliai történet alapján felgyűlt kérdésekre próbál választ adni. A mű "Revelation of the Magi" (A napkeleti bölcsek kinyilatkoztatása) címmel került kiadásra néhány évvel ezelőtt Brent Landau, az Oklahoma Egyetem kutatója fordításában. Landau leírása szerint a történet a középkorban is ismert volt, de azóta elfeledve pihent a Vatikáni Könyvtár egy polcán. Ennek története szerint a bölcsek a távoli keleten laknak, Shir országában, ahonnan a selyem érkezik. Egy "csillaggyermek" adja tudtukra, hogy Isten megszületett, ezért útnak indulnak Júdeába. A számukat illetően egyszer tizenkettőt említenek, máskor azt írják, egy kisebb seregnyien voltak. Ezt a történetvezetést tartalmazza "A törzsek származása avagy a Kincsesbarlang" című szintén szír írás is, ami Szent Efrémnek tulajdonítanak, aki a 4. században élt.

Látható tehát, hogy több hagyomány élt egymás mellett. Azt persze nem mindig tudjuk pontosan, hogy melyik szerző melyik korábbi szerzőt olvasta, ha azonban megnézzük az ábrázolásokat, az bontakozik ki, hogy eredetileg frígiai sapkában ábrázolták a bölcseket, annak jelzéseként, hogy keletről érkezett papok voltak. Az 1-4. század között a frígiai sapka a Mithrász-kultusz híveinek megkülönböztető jegye volt. A kultusz eredetileg Perzsiából indult, a rómaiak úgy tartottá zoroasztriánus gyökerei is voltak, aminek a papjait "magus"-nak hívták. A kultuszok-vallások kavalkádjából a későbbi keresztény hagyomány így velük azonosította a keleti bölcseket. Többnyire fiatal férfiként ábrázolták őket, ahogy az alábbi képeken láthatjuk.

római szarkofág részlete, 3. századrómai szarkofág részlete, 4. századmozaik a római Santa Maria Maggiore bazilikában, 430 körülSanta Sabina templom ajtaja (430-432)

Később a hármas ábrázolás allegórikus jelenetté alakul át: a három életkorszakot ábrázolta - fiatal, középkorú, idős - ami így a világ egészét testesítette meg, vagyis az egész világ hódolt Jézus előtt, ahogy a zsoltár írja. Ez az ábrázolás aztán évszázadokon keresztül volt egyeduralkodó, először a ravennai bazilikában találkozunk vele.

mozaik a ravennai Sant'Apollinare Nuovo bazilikában, 526 körülelefántcsont plakett (500-550)
elefántcsont plakett (800 körül)

Ha alaposabban megfigyeljük a képet, még egy dolog feltünhet, három nevet is láthatunk a ravennai mozaikon: Balthassar, Melchior és Caspar. Először ezekkel a nevekkel, illetve olyan alakokkal, amiből ezek származnak, az Excerpta Latina Barbariban tallálkozhatunk, ott Bithisarea, Melichior, Gathaspa szerepel. Ha megnyugodnánk, hogy ezzel le is tudtuk a háromkirályok nevét, akkor távolabb nem is járhatunk a valóságtól. Különböző területeken különböző neveket használtak, a szír keresztényeknél Larvandad, Gusnaszaph, Hórmizdad, a Kincsesbarlangban Hórmizdád, Jazdigerd, Péróz; az örmény kultúrkörben Kagpha, Badadilma, Badadacharida, hogy csak néhányat említsünk (ráadásul e két kultúrkör sokszor 12 királyról tud).

Visszatérve az ábrázolásokhoz, az első olyan, amin korona látható, vagyis már mint királyokat ábrázolják a bölcseket, a 10. századból való, az egyik a Vatikáni Könyvtárban őrzött Codex Vaticanus Graecus 1613, illetve a másik a British Libraryban örzött Szent Aethelwold áldáskönyv egyik illusztrációján látható. Ez már az az értelmezés, amivel a legtöbbször találkozunk majd az illusztrációkon, képeken, mozaikokon a következő négy és fél évszázadban: egy fiatal férfi, többnyire szakáll nélkül, egy középkorú férfi szakállal és egy idős férfi, ősz hajjal és szakállal.

MS Vat. gr. 1613, p. 272 (976)

Egy másik értelmezésben Beda Venerabilis (8. század eleje) úgy vélte a bölcsek a három világrészt jelképezik, Európát, Afrikát és Ázsiát, misztikus értelemben újfent átfogva ezzel az emberi nem teljeseségét. Eleinte ez nem jelentett különösebb változást az ábrázolásban, de a 12. századtól kezdődő folyamat eredményeként a 15. század elejére meggyökeresedett egy olyan változat is, ami szerint az egyik király fekete volt, az ábrázolásban egyeduralkodó módon azonban még száz év kellett az elterjedéséhez.

Ennek magyarázata Német György tanulmánya szerint Beda szövegének félreértelmezése. A királyokat így Írja le Beda:

Primus fuisse dicitur Melchior, senex et canus, barba prolixa et capillis – azt modják, az első Melchior volt, idős és ősz, szakálla és haja hosszú. Secundus, nomine Caspar, iuvenis imberbis, rubicundus – a második neve Caspar, szakálltalan, vöröses ifjú. Tertius, fuscus, integre barbatus, Balthasar nomine – a harmadik, sötétbarna, vágatlan szakállú, neve Balthasar.

Baltazár leírásában a fuscus - sötétbarna jelző a szakállra vonatkozik, nem a bőr színére, valaki azonban úgy értelmezte, hogy Baltazár bőre sötétbarna, egy 11. századi ír homíliagyűjteményben már így írnak róla: "Tertius, Patizara nomine, fuscus, niger, intiger barbatus." - „A harmadik, Patizara nevű, sötétbarna, néger, vágatlan szakállú.” Erre erősített rá Albertus Magnus 13. századi leírása a háromkirályok állítólagos maradványait tartalmazó Kölnben őrzött szarkofág egyik gemmájáról. A ma Ptolemaiosz-kámea néven ismert műtárgy két alakját és a sisakdíszt azonosította a háromkirályokkal.

Ptolemaiosz-gemma (jobb oldalon a sisakdíszen kis fekete alak lenne Boldizsár)

A Háromkirályok ereklyetartója a kölni dómban (1180-1225)

Először csak mint kísérő jelentek meg feketét ábrázoló alakok, először a Saint-Julien-kápolnában a franciaországi Petit-Quevillyben (a kép jobb szélső alakja), a 12. század végén, majd Nicola Pisanónál a 13. század második felében (a kép közepén két tevén lovagoló alak rövid göndör hajjal).

magi-fresque_les_mages_devant_herode_chapelle_saint-julien_de_petit-quevilly.jpg Saint-Julien-kápolna, Petit-Quevilly (12. század vége) magi-nicola_pisano_siena_pulpit_adoration_of_the_magi_1.jpg Nicola Pisano, Sienai dóm szószéke -részlet (1265-68) British Library Add MS 40731, f. 115v (11. század)British Library Egerton MS 1139, f2v (1131-43)British Library Royal MS 1 D X, f. 2r (1200-20)örmény kézirat az evangéliumokkal, 13. századGiotto di Bondone (1304-06) 1308-duccio_di_buoninsegna_adoration_of_the_magi_museo_dell_opera_del_duomo_siena-1308.jpg Duccio di Buoninsegna (1308)British Library Add MS 36684, f.46v (1320)British Library Add MS 39627, f. 10r (1355)Passió mestere diptichon (1375) Bartolo di Fredi (1385)

A festészetben a 15. század elején jelentek meg az első olyan képek, ahol már valamelyik király volt sötétbarna, vagy fekete, először északon, Németalföldön és a német területeken, innen a kulturális kölcsönhatás következtében terjedt el Itáliában az új ábrázolásmód, fokozatosan kiszorítva az életkorokat ábrázoló képeket. A továbbiakban ezt a változást követjük végig a különböző alkotók képein.

Flamand mester (1390)Konrad de Soest (1410-20)Lorenzo Monaco (1422)Sassetta (1433-35)Jacques Daret (1435 körül)Hans Multscher (1437)Dirk Bouts (1445)Antonio Vivarini (1445)Giovanni di Paolo (1450)Benozzo Gozzoli (1459-62)Andrea Mantegna (1460-64)Andrea Mantegna (1460-64)Hans Memling (1470)Sandro Botticelli (1475)Cosimo Tura (1480)Andrea Mantegna (1495-1505)Albrecht Dürer (1504)M.S. mester (1506-1510)Gerard David (1515)Jan van Roome (1520)Joos van Clevee (1526-28)Quentin Massys (1526)El Greco (1568)Paolo Veronese (1570-es évek)Paolo Veronese (1582)Tintoretto (1582) magi-velazquez_adoracion_de_los_reyes_museo_del_prado_1619.jpg Diego Velázquez (1619)Peter Paul Rubens (1624)Nicolas Poussin (1633)