Mikor 1610. januárjában Galilei belenézett az általa tökéletesítgetett távcsövébe, felmerülhetett benne, hogy a Jupiter környezetében megfigyelt égitestek újabb csapást mérnek majd az akkor elfogadott hivatalos álláspontra a világegyetem felépítését illetően. A Jupiter négy égi kísérőjéről már az ókorban is tudtak, Babilóniában Marduk négy kutyáját látták benne, az egyiptomiak Hórusz négy fiát, sőt állítólag a kínai Gan-de is megfigyelte a Ganimédeszt az i.e. 4. században. Mondhatjuk úgy is tehát, Galilei volt az, aki utoljára felfedezte a holdakat.
És hogy miért volt jelentős a felfedezés? Az uralkodó nézet szerint, mely Arisztotelész és Klaudiosz Ptolemaiosz művein alapult a világegyetem középpontjában a Föld található (ez az ún. szublunáris vagyis Hold alatti szféra), majd sorrendben a Hold, Merkúr, Vénusz, Nap, Mars, Jupiter, Szaturnusz, az Állócsillagok szférája következik, végül pedig az Első Mozgató, és az égitestek körpályán keringenek a föld körül. Míg a szublunáris világ a négy elem keverékéből áll (föld, víz, tűz, levegő) és változik, addig a föld fölötti szférák, az ötödik elemből (quinta essentia) vagyis éterből állnak és változatlanok.
Bartolomeu Velho ábrázolása a geocentrikus világképről (1568)
Ebbe az elképzelésbe nem fért bele az új égitestek koncepciója, Galilei észlelése viszont ezt megcáfolta. Az geocentrikus világkép másik nagy és örök törvényét, a bolygók körpályájának elvét, nemrégiben Kepler állította kihívás elé Astronomia nova (Új csillagászat) című művében (1609), a változás magvait pedig még Nikolausz Kopernikusz vetette el a heliocentrikus világmagyarázat megalkotásával De revolutionibus orbium coelestium (Az égi pályák körforgásairól) című, 1543-ban kiadott művével.
Kopernikusz De Revolutionibusának egyik lapja a napközpontú világmagyarázattal
Galilei mellett egyébként, nagyjából ugyanabban az időszakban egy másik csillagász, Simon Marius szintén megfigyelte a négy holdat, később a végső névadásban is részt vett. Galilei egy 20-szoros nagyításra képes távcsővel (aminek felfedezését magának tulajdonította, bár ő csak a holland Hans Lippershey, Zacharias Janssen és Jacob Metius nyomában járt) olyan dolgokat is megfigyelhetett, amire korábban nem volt lehetőség szabad szemmel. Az 1610. január 7-én kelt levelében három égitestet említ, ekkor még a Jupiter melletti állócsillagnak gondolta őket. Megfigyeléseit márciusig folytatta, megtalálta a negyedik égitestet is, illetve arra is rájött, hogy ezek nem állócsillagok, hanem a Jupiter körül keringenek.
Justus Sustermans, Galileo Galilei (1636)
Az új égitesteket Galilei először a támogatója, a toszkán nagyherceg, II. Cosimo de' Medici és családja után, Cosmica Siderának (Cosimo-csillagok) vagy Medicea Siderának, Medici-csillagoknak javasolta elnevezni. A nagyherceghez küldött levelében így írt: "Isten kegyelméből lehetőségem van, hogy egy ilyen egyedülálló jel által kifejezzem Uram felé odaadásomat és azon vágyamat, hogy dicsőséges neve a csillagok között éljen és mivel első felfedezőként az én jogom, hogy elnevezzem ezeket az új bolygókat, én azt szeretném, ha, hasonlóan a régi bölcsekhez, akik koruk legkiválóbb hőseit helyezték el az égen, a Legfenségesebb Nagyherceg után neveznék el el őket. A nagyherceg titkára válaszában azt írta, hogy Medici-csillagoknak nevezze el az új égitesteket. A felfedezését a Sidereus Nuncius (Csillaghírnök).
A Sidereus Nuncius címlapja 1610-ből
Galilei támogatója, II. Cosimo de' Medici
De ezzel még nem volt meg a végleges név, a nagy névadási versenybe aztán bekapcsolódott a kor nagy asztronómusainak színe-java: Giovanni Battista Hodierna, Galilei egyik tanítványa a Principharus (a toszkán nagyherceg után, Victripharus (Vittoria della Rovere után), Cosmipharus (Cosimo Medici után) és Fernipharus (Medici Ferdinánd után) neveket javasolta; Johannes Hevelius a Circulatores Jovis (Jupiter körül keringők) vagy Jovis Comites (Jupiter üstökösei) nevet javasolta, Jacques Ozanam a Gardes vagy Satellites (kísérők).
A máig is fennmaradó neveket, a holdakat Galileivel egy időben felfedező Simon Marius Kepler javaslatára Jupiter (vagyis Zeusz) szeretői után nevezte el a Mundus Jovialis (Jupiter világa) című 1614-ben kiadott művében: így lett a négy hold neve Io, Europa, Ganimédesz és Callisto. Galilei egyből elutasította a neveket, és inkább kitalált egy rendszert, ami szintén fennmaradt, a bolygótól való távolság alapján I., II., III., IV. számmal látta el a holdakat. Így, ahogy mindketten felfedezték a holdakat, tulajdonképpen mindketten el is nevezték őket.
Simon Marius a Mundus Jovialis 1614-es kiadásának egyik lapján
A Jupiter következő holdjának a felfedezéséhez közel háromszáz évet kellett várni, az Amalthea 1892-es felfedezéséig. Az elvet, elveket megtartották, egyrészt Jupiter szeretői, illetve leszármazottai után nevezték el, illetve számmal is megjelölik őket. Mára ötvenháromnál járunk, az utolsó holdat, a Diát 2000-ben fedezték fel.
_____________
Csodakamra a Facebookon és a Tumblren is!
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Galilei-holdak
https://en.wikipedia.org/wiki/Galilean_moons
https://hu.wikipedia.org/wiki/Geocentrikus_vil%C3%A1gk%C3%A9p
https://hu.wikipedia.org/wiki/Arisztotel%C3%A9sz_term%C3%A9szetfiloz%C3%B3fi%C3%A1ja
https://en.wikipedia.org/wiki/Gan_De
https://en.wikipedia.org/wiki/Telescope
https://planetarynames.wr.usgs.gov/Page/Planets
https://en.wikipedia.org/wiki/Cosimo_II_de%27_Medici,_Grand_Duke_of_Tuscany
https://en.wikipedia.org/wiki/Simon_Marius
https://en.wikipedia.org/wiki/Galileo_Galilei
https://en.wikipedia.org/wiki/Sidereus_Nuncius
https://en.wikipedia.org/wiki/File:Nikolaus_Kopernikus.jpg
https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Bartolomeu_Velho_1568.jpg
https://commons.wikimedia.org/wiki/File:De_Revolutionibus_manuscript_p9b.jpg
