Unatkozó szerzetesek és a Starbucks
2015. július 10. írta: PekZo

Unatkozó szerzetesek és a Starbucks

Bár elsőre ez a két dolog elég távolinak tűnik, mégis van, ami összeköti őket, ez pedig a marginália. Persze a távolság megmarad, mindenesetre a kéziratok másolása közben, a munka feszültségének enyhítésére, vagy hogy a panasz az évszázadok távolában is fennmaradjon sokszor találhatunk akár panaszkodást, siránkozást (Hála Istennek, nem sokára sötét lesz!) akár kisebb képeket, alakokat, néha már a bizarr határán is túlmenve a kéziratok szélein, ahogy majd látni fogjuk. Most ez utóbbiakról lesz szó, egészen pontosan Guillaume Durand szertartáskönyvéből láthatunk néhány példát a középkori másolók, illetve illuminátorok fantáziájára, találékonyságára, amivel a sokszor monoton és embertpróbáló kéziratmásolás munkáját feldobni igyekeztek.

A képek egyik változata a szerepek megfordítása az üldözöttből üldöző lesz, a gyengéből erős. A nyúl mint a gyávaság jelképe ennek egyik szeretett példája volt, ahogy ezt már a Gyalog galoppból oly sokan megtanulták.

rabbit.jpgParis, Bibl. Sainte-Geneviève, ms. 0143, f. 052

De van olyan is, amikor egyébként préda és áldozat barátkozik össze egymással, ami a puszta viccen kívül adott esetben, mélyebb jelentési szinteken utalás lehet Izajás könyvére, ahol a Messiásról ezt írja a 11. fejezetben:

"Vessző kél majd Izáj törzsökéből, hajtás sarjad gyökeréből. Az Úr lelke nyugszik rajta: a bölcsesség és az értelem lelke; a tanács és az erősség lelke; a tudás és az Úr félelmének lelke, s az Úr félelmében telik öröme. Nem aszerint ítél majd, amit a szem lát, s nem aszerint ítélkezik, amit a fül hall, hanem igazságot szolgáltat az alacsony sorúaknak, és méltányos ítéletet hoz a föld szegényeinek. Szája vesszejével megveri az erőszakost, s ajka leheletével megöli a gonoszt. Az igazságosság lesz derekán az öv, s a hűség csípőjén a kötő. Akkor majd együtt lakik a farkas a báránnyal, és a párduc együtt tanyázik a gödölyével. Együtt legelészik majd a borjú s az oroszlán, egy kisgyerek is elterelgetheti őket. Barátságban él a tehén a medvével, a kicsinyeik is együtt pihennek; és szalmát eszik az oroszlán, akárcsak az ökör..."

Erre példa a következő kép, ahol egy egér vagy patkány egy madarat tart a kezén miközben egy macskán ül. 

mouse-riding-cat.jpgParis, Bibl. Sainte-Geneviève, ms. 0143, f. 076v

rabbit-snail-on-dog.jpgParis, Bibl. Sainte-Geneviève, ms. 0143, f. 165

Sokszor a képek a korabeli élet paródiái voltak, a lovagi tornákat előszeretettel figurázták ki, egyik kedvelt elem a "harci csiga" volt, de egyben megtestesült ezekben a képekben az alsóbb rendek félelme is a felső osztályoktól.

snailwarrior.jpg

csigaegyedul.pngParis, Bibl. Sainte-Geneviève, ms. 0143, f. 179v

unicorn-w-monkey.jpgParis, Bibl. Sainte-Geneviève, ms. 0143, f. 232

Vannak képek, amik a mindennapi élet elé tartanak görbe tükröt. Sokszor állatok végeznek amúgy emberi tevékenységet, mint például a következő képen, ahol egy majom csapol magának egy korsó italt egy hordóból. Ezek egyben arra is lehetőséget biztosítottak mondjuk egy szertartáskönyvben, hogy a misén a hívők számára könnyebben tudjon példát mondani a pap, érthetőbbé téve mondanivalóját.

drinking-monkey.jpgParis, Bibl. Sainte-Geneviève, ms. 0143, f. 172

majmok-horgasznak.jpgParis, Bibl. Sainte-Geneviève, ms. 0143, f. 001

monkeys.jpgParis, Bibl. Sainte-Geneviève, ms. 0143, f. 008v

Az egyik legérdekesebb kategória a bestiáriumok legvadabb lapjairól származó szörnyek, szörnyetegek, keveréklények, akikhez képest a majmok átlagos horgászoknak tűnnek. 

csiga2.jpgParis, Bibl. Sainte-Geneviève, ms. 0143, f. 156

ratwarrior.jpgParis, Bibl. Sainte-Geneviève, ms. 0143, f. 161v

creature-w-lyre.jpgParis, Bibl. Sainte-Geneviève, ms. 0143, f. 001

birdman.jpgParis, Bibl. Sainte-Geneviève, ms. 0143, f. 003v

bird-headneck.jpgParis, Bibl. Sainte-Geneviève, ms. 0143, f. 009v

bird-w-headbutt.jpgParis, Bibl. Sainte-Geneviève, ms. 0143, f. 145v

monkey-on-fish-fighting-snailman.jpgParis, Bibl. Sainte-Geneviève, ms. 0143, f. 001

Persze vannak úgymond "hagyományos" lények is, amik egy ember és egy állat kereszteződéséből jöttek létre. Ilyen például az a kétfarkú szirén is, ami a Starbucks logójában is megtalálható, vagy a félig ember félig talán oroszlán kentaúrszerű lény.

mermaid.jpgParis, Bibl. Sainte-Geneviève, ms. 0143, f. 063v

starbucks-coffee-logo.jpg

Starbucks cég logója

saggitarius.jpgParis, Bibl. Sainte-Geneviève, ms. 0143, f. 052

És a legcsodálatosabb az egészben, hogy ez egy kézirat volt a XIV. század végéről, miközben számos ország kéziratok ezreit teszi ingyen hozzáférhetővé az interneten. Akinek van kedve induljon el vadászni ezekre a lényekre.

Források:

https://en.wikipedia.org/wiki/Marginalia

http://www.laphamsquarterly.org/roundtable/living-margins

http://nol.hu/kritika/20111031-gyilkos_nyulak-1217731

http://www.nyest.hu/hirek/a-nyulon-tul-ahol-a-kurta-farku-malac

http://moodsandappetites.com/medieval-marginalia/

http://lexikon.katolikus.hu/D/drolerie.html

https://huntingforsnails.wordpress.com/tag/14th-century/page/2/

http://www.historytoday.com/kate-wiles/monetising-past-medieval-marginalia-and-social-media

https://prezi.com/z5xtc1ca3ogx/life-on-the-edge-marginal-illustrations-at-the-beinecke/

https://socialmediatacticsellenkaldis.files.wordpress.com/2014/07/starbucks-coffee-logo.jpg

 

Képek forrása:

http://bvmm.irht.cnrs.fr/consult/consult.php?mode=ecran&panier=false&reproductionId=13225&VUE_ID=1352767&carouselThere=false&nbVignettes=4x3&page=19&angle=0&zoom=moyen&tailleReelle=

http://bvmm.irht.cnrs.fr/consult/consult.php?mode=ecran&panier=false&reproductionId=13225&VUE_ID=1352552&carouselThere=false&nbVignettes=4x3&page=1&angle=90&zoom=moyen&tailleReelle=

http://bvmm.irht.cnrs.fr/consult/consult.php?mode=ecran&panier=false&reproductionId=13225&VUE_ID=1352592&carouselThere=false&nbVignettes=tout&page=1&angle=0&zoom=moyen&tailleReelle=

http://bvmm.irht.cnrs.fr/consult/consult.php?mode=ecran&reproductionId=13225&VUE_ID=1352591&panier=false&carouselThere=false&nbVignettes=tout&page=1&angle=0&zoom=&tailleReelle= -

http://bvmm.irht.cnrs.fr/consult/consult.php?mode=ecran&reproductionId=13225&VUE_ID=1352551&panier=false&carouselThere=false&nbVignettes=tout&page=1&angle=0&zoom=&tailleReelle=

http://bvmm.irht.cnrs.fr/consult/consult.php?mode=ecran&reproductionId=13225&VUE_ID=1352565&panier=false&carouselThere=false&nbVignettes=tout&page=1&angle=0&zoom=&tailleReelle=

http://bvmm.irht.cnrs.fr/consult/consult.php?mode=ecran&panier=false&reproductionId=13225&VUE_ID=1352601&carouselThere=false&nbVignettes=tout&page=1&angle=0&zoom=moyen&tailleReelle=

http://bvmm.irht.cnrs.fr/consult/consult.php?mode=ecran&panier=false&reproductionId=13225&VUE_ID=1352605&carouselThere=false&nbVignettes=tout&page=1&angle=0&zoom=moyen&tailleReelle=

http://bvmm.irht.cnrs.fr/consult/consult.php?mode=ecran&reproductionId=13225&VUE_ID=1352559&panier=false&carouselThere=false&nbVignettes=tout&page=1&angle=0&zoom=&tailleReelle=

http://bvmm.irht.cnrs.fr/consult/consult.php?mode=ecran&panier=false&reproductionId=13225&VUE_ID=1352641&carouselThere=false&nbVignettes=tout&page=1&angle=0&zoom=grand&tailleReelle=

http://bvmm.irht.cnrs.fr/consult/consult.php?mode=ecran&panier=false&reproductionId=13225&VUE_ID=1352709&carouselThere=false&nbVignettes=tout&page=1&angle=0&zoom=moyen&tailleReelle=

http://bvmm.irht.cnrs.fr/consult/consult.php?mode=ecran&panier=false&reproductionId=13225&VUE_ID=1352666&carouselThere=false&nbVignettes=tout&page=1&angle=0&zoom=moyen&tailleReelle=

http://bvmm.irht.cnrs.fr/consult/consult.php?mode=ecran&panier=false&reproductionId=13225&VUE_ID=1352685&carouselThere=false&nbVignettes=tout&page=1&angle=0&zoom=petit&tailleReelle=

http://bvmm.irht.cnrs.fr/consult/consult.php?mode=ecran&panier=false&reproductionId=13225&VUE_ID=1352610&carouselThere=false&nbVignettes=tout&page=1&angle=0&zoom=moyen&tailleReelle=

http://bvmm.irht.cnrs.fr/consult/consult.php?mode=ecran&panier=false&reproductionId=13225&VUE_ID=1352568&carouselThere=false&nbVignettes=tout&page=1&angle=0&zoom=grand&tailleReelle=

http://bvmm.irht.cnrs.fr/consult/consult.php?mode=ecran&panier=false&reproductionId=13225&VUE_ID=1352648&carouselThere=false&nbVignettes=tout&page=1&angle=0&zoom=moyen&tailleReelle=

http://bvmm.irht.cnrs.fr/consult/consult.php?mode=ecran&panier=false&reproductionId=13225&VUE_ID=1352673&carouselThere=false&nbVignettes=tout&page=1&angle=0&zoom=moyen&tailleReelle=

http://bvmm.irht.cnrs.fr/consult/consult.php?mode=ecran&panier=false&reproductionId=13225&VUE_ID=1352556&carouselThere=false&nbVignettes=tout&page=1&angle=0&zoom=moyen&tailleReelle=