Az ezüst egyszarvú, az arany oroszlán és a kék párduc
2015. szeptember 12. írta: PekZo

Az ezüst egyszarvú, az arany oroszlán és a kék párduc

Ugyan ez a három állat egy Disney-filmből is származhatna, de annál sokkal izgalmasabb a valódi eredetük. A XII. század végén, illetve a XIII. század elején jelentek meg az első, heroldok által szerkesztett címertekercsek, melyek vagy szóbeli leírással vagy képi formában gyűjtötték egybe az adott herold hatáskörébe tartozó címereket.

A heroldok feladata volt a címerek megrajzolása, nyilvántartása, a pajzsok felismerése. Tudásukat sokáig féltékenyen őrizték, csak szóban adták tovább. Az első címertekercsek majd később a hasonló szerepet betöltő címerkönyvek (XV-XVI. századtól) és címerregiszterek (főleg XVII. századtól) megváltoztatták ezt a hozzáállást, egyben ráléptek arra az útra is, ami majd a címertan (idegen szóval heraldika, a heroldok nevéből) tudományának megszületéséhez vezet.

A heraldika sajátos nyelvezete és szakkifejezései egy bonyolult, de érdekes világba vezetik be a címertan iránt érdeklődőket. A címer felépítése, részei, a színek megnevezése mind több évszázadnyi hagyomány és fejlődés eredménye. A bejegyzés címét is ez magyarázza fehér és sárga helyett ugyanis a címertan az ezüst és arany megnevezéseket használja.  

A legrégibb ismert címertekercs az 1198-ból való, IV. Ottó német-római királlyá koronázásával összefüggésben keletkezett ún. Aacheni címertekercs, ezt csak későbbi leírásokból ismerjük. A XIII-XIV. századból több példány is fennmaradt Angliából és kontinensről is. A címertekercsek között az egyik kiemelkedő darab a XIV. század közepéről származó Zürichi címertekercs, mely csak 12,5 cm magas, ellenben közel négy méter hosszú, összefűzött pergamenlapokból áll, egy része elveszett, a megmaradt részen azonban több, mint 500 címert találunk, köztük a magyart is.

zuricherwappenrolle-magyarcimer.jpgZürichi címertekercs, magyar címerpajzs (1335-1345)

zuricherwappenrolle-tekercs.jpgZürichi címertekercs 1r folio (1335-1345)

A XV. századtól gyakoribbá váltak a könyvformába rendezett címergyűjtemények, Bámulatos változatosság figyelhető meg az ábrázolt címerek között, létező és fantázia szülte lények, állatok ugyanúgy megtalálhatóak, mint a különböző geometriai formák, használati tárgyak, növények. A könyvforma emellett arra is lehetőséget adott, hogy a címer megjelenítése díszesebb és részletgazdagabb legyen, a lapok több helyet biztosítottak, mint a tekercsek, ahol inkább halmozva jelenítették meg a címereket.

Ismerünk olyan címerkönyvet is, ahol a "címert" a lovon ülő lovaggal együtt ábrázolták, nem csak pajzson. Ennek egyik legkiválóbb példája a XV. század második harmadából származó Armorial équestre de la Toison d'or. A könyv összesen majdnem 1000 címert vonultat föl, ebből 79 a lovas ábrázolás. Az képeken néha elveszik ugyan a hatalmas, tekergőző takaró alatt a ló és lovasa is, ellenben vitathatatlanul impresszívvé válik ettől az illusztráció.

toison_d_or_duc_de_brabant.jpgArmorial équestre de la Toison d'or (1430-61) - Brabant hercegearmorial_equestre_toison_d_or_charles_de_bourgogne_comte_de_charolais.jpgArmorial équestre de la Toison d'or (1430-61) - Charolois grófjaarmorial_equestre_toison_d_or_frederic_iv_de_moers.JPGArmorial équestre Toison d'or (1430-61) - Meurs grófja

A címerkönyvek egyik szép, gazdagon díszített példánya a Scheibler címerkönyv, mely a XV. század második felében készült. A címerkönyv a német-római birodalom nemesi családjainak a címereit örökíti meg, összesen hatszáz fölötti címer található a címerkönyvben. Az alábbiakban a könyv címereiből látható egy kisebb válogatás.

cimer-reszei.PNGa címer részei

herzog_in_bayern-scheibler6ps.jpgbajor hercegi címerherzog_von_lothringen-scheibler8ps.jpgLotaringia hervegének címeregultlingen_scheibler9ps.jpgGültlingen címerherzog_von_braunschweig-_scheibler10ps.jpgBraunschweig hercegének címerewaldeck-scheibler11ps.jpgWaldeck címerstoffeln-scheibler14ps.jpgStöffeln szabad bárójának címerenussdorff-scheibler20ps.jpgNussdorff címergrafen_von_nassau-scheibler35ps.jpgNassau grófjának címerewaldburg_scheibler43ps.jpgWaldburg címerspielberger-scheibler70ps.jpg Spielberger címerhesenburg-scheibler86ps.jpgHessberg címerrumlang-scheibler99ps.jpgRümlang címergreter-scheibler114ps.jpgGräter von Stafflangen címerrichtenberg-scheibler128ps.jpgRichtenberg címerwolfskeel-scheibler329ps.jpgWolffskeel címervintler-von-platsch-scheibler105ps.jpgVintler von Plätsch címer
winter-von-alzey-scheibler189ps.jpg
Winter von Alzey címermosser-scheibler232ps.jpgdie Mosser címervonstoffeln-scheibler288ps.jpgvon Stoffeln címerahaim-scheibler323ps.jpgAhaim címergrym-scheibler338ps.jpgGrym címerneideck-scheibler442ps.jpgvon Neideck címerstarhemberg-scheibler441ps.jpg

 

Források:

https://en.wikipedia.org/wiki/Roll_of_arms

https://de.wikipedia.org/wiki/Wappenbuch

https://de.wikipedia.org/wiki/Wappenrolle

http://www.e-codices.unifr.ch/de/list/one/snm/AG002760

http://www.dr-bernhard-peter.de/Heraldik/seiten/rolle.htm

https://de.wikipedia.org/wiki/Z%C3%BCrcher_Wappenrolle

https://hu.wikipedia.org/wiki/Herold

https://hu.wikipedia.org/wiki/C%C3%ADmertekercs

https://hu.wikipedia.org/wiki/C%C3%ADmerk%C3%B6nyv

https://hu.wikipedia.org/wiki/C%C3%ADmerregiszter

https://commons.wikimedia.org/wiki/Category:Ancien_Armorial_Equestre_de_la_Toison_d%27Or

http://bildsuche.digitale-sammlungen.de/index.html?c=band_segmente&bandnummer=bsb00007174&pimage=00004&l=de


Képek:

http://www.e-codices.unifr.ch/de/snm/AG002760/2r/0/Sequence-1329

https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Toison_d%E2%80%99Or_duc_de_Brabant.jpg

https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Armorial_%C3%A9questre_Toison_d%27or_-_Charles_de_Bourgogne,_comte_de_Charolais.jpg

https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Armorial_%C3%A9questre_Toison_d%27or_-_Fr%C3%A9d%C3%A9ric_IV_de_Moers.JPG

https://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:Teljes_c%C3%ADmer.PNG

https://commons.wikimedia.org/wiki/Scheibler_Armorial

https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Herzog_in_Bayern-Scheibler6ps.jpg

https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Herzog_von_Lothringen-Scheibler8ps.jpg

https://commons.wikimedia.org/wiki/File:G%C3%BCltlingen_Scheibler9ps.jpg

https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Herzog_von_Braunschweig-_Scheibler10ps.jpg

https://commons.wikimedia.org/wiki/File:W-Scheibler11ps.jpg

https://commons.wikimedia.org/wiki/File:St%C3%B6ffeln-Scheibler14ps.jpg

https://commons.wikimedia.org/wiki/File:N-Scheibler20ps.jpg

https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Grafen_von_Nassau-Scheibler35ps.jpg

https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Waldburg_Scheibler43ps.jpg

https://commons.wikimedia.org/wiki/File:S-Scheibler70ps.jpg

https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Hesenburg-Scheibler86ps.jpg

https://commons.wikimedia.org/wiki/File:R-Scheibler99ps.jpg

https://commons.wikimedia.org/wiki/File:G-Scheibler114ps.jpg

https://commons.wikimedia.org/wiki/File:R-Scheibler128ps.jpg

https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Wolfskeel-Scheibler329ps.jpg

https://commons.wikimedia.org/wiki/File:BP-Scheibler105ps.jpg

https://commons.wikimedia.org/wiki/File:W-Scheibler189ps.jpg

https://commons.wikimedia.org/wiki/File:M-Scheibler232ps.jpg

https://commons.wikimedia.org/wiki/File:S-Scheibler288ps.jpg

https://commons.wikimedia.org/wiki/File:A-Scheibler323ps.jpg

https://commons.wikimedia.org/wiki/File:G-Scheibler338ps.jpg

https://commons.wikimedia.org/wiki/File:N-Scheibler442ps.jpg

https://commons.wikimedia.org/wiki/File:S-Scheibler441ps.jpg