Őrült vágta a főtéren: Siena és a palio
2017. július 01. írta: PekZo

Őrült vágta a főtéren: Siena és a palio

Több száz éves történet, tizenhét kerület, évi két verseny: versenyenként három kör a főtéren tíz versenyzővel, a végén egy győztessel és kilenc vesztessel. A Siena főterén, a Piazza del Campon évente megrendezésre kerülő lóverseny, a Palio di Siena a kerületek háborúja, ahol a győztes mindent visz, a második helyen beérkezett lovast pedig nagyobb vesztesnek tartják, mint az utolsót, vagy azt, aki el sem indulhatott.

23-cambellotti-palio-siena-mossa-665x869.jpgDuilio Cambelotti, a Palio rajtja (1932)

A palio egy összefoglaló elnevezése az olasz városi versengéseknek. A formájuk elég változatos, van lóháton, szamárháton, kocsival, csónakon megrendezett futam, illetve fegyverrel vívott küzdelem, íjászat, számszeríjászat is. A közös ezekben versenyekben a nyeremény volt: a palio (bársony- vagy selyemszövet), a latin pallium szóból, ami görögös köpenyt, ágytakarót jelentett, majd később magára a versenyre is használni kezdték a fogalmat.

A legrégebbi paliok a XIII. századig vezetik vissza eredetüket, a veronai palioról, aminek első versenyét 1208-ban rendezték meg, Dante is ír a Pokol tizenötödik énekének 121-124. sorában:

Aztán megfordult és futásra görnyedt,
    mint zöld posztóért Veronában olcsó
    versenyt aki fut. Gyors volt, fürge, könnyed,
mint aki első lesz és nem utolsó.

(Babits Mihály fordítása) 

A leghíresebb palio manapság alighanem a sienai lóverseny a főtéren. Siena Olaszországban, jobban mondva Toszkánában található ötvenezres város. A település gazdag történelemre tekint vissza: alapításának mondája; a Sienai Köztársaság kialakulása; Firenzével vívott évszázados harca a 12-14. században; a sienai festészet fejlődése a 14. században és persze a palio.

palioallatonda1632.jpgBernardino Capitelli, Palio alla Tonda (1632-33)rossi-siena1717_1.jpgA sienai Palio 1717. július 2-ánhercolani-1845.jpgAntonio Hercolani, A sienai palio (1845)

A palio mai kizárólagos formájában, "palio alla tonda"-ként, körversenyként 1656-tól létezik, a tizenhét kerület pedig 1729-ben alakult ki Bajor Jolánta Beatrix (Violante Beatrice di Baviera) mint a Toszkán Nagyhercegség kormányzója döntött a tizenhét kerület felállításáról ma is ismert formájában.

contrade-mappa.jpgSiena tizenhét kerülete a város térképén

A kerületeket (contrada) a középkorban eredetileg adminisztratív célokból hozták létre, a felbérelt zsoldoscsapatok hadtápjának fedezését egy-egy kerület volt hivatva megoldani. Mikor már nem ez volt az elsődleges feladatuk, a kerületek akkor is fennmaradtak, a hagyomány és a történelem összekötötte a kerület lakóit, olyannyira, hogy még ma is tartják szokásaikat, minden kerületnek saját múzeuma, keresztelőkútja, mottója, valamint szövetséges és ellenséges kerülete van (csak az Oca kerületnek nincs szövetségese és a Bruco, Drago, Giraffa és Selva kerületeknek nincs kimondott ellensége). 

Eredetileg 59 kerületet alapítottak, majd a századok során számuk fokozatosan csökkent, a 17. században némelyik azelőtt kihalt, hogy hivatalosan megszüntették volna 1729-ben: Gallo (Kakas), Leone (Oroszlán), Orso (Medve), Quercia (Tölgy), Spadaforte (Kemény kard), and Vipera (Vipera). Egyesek szerint a hat kerület eltörlésében annak is szerepe volt, hogy 1675-ben a Spadaforte a Lupa  kerület győzelme ellenére magát kiáltotta ki győztesnek (öt másik kerület támogatásával), és a hat "lázadó" kerületet végül eltörölték. Ezt a történetet azonban a korabeli feljegyzések nem támasztják alá.   

A július 2-i palio a Palio di Provenzano nevet viseli, ami egyrészről a Sarlós Boldogasszony ünnepe másrészről a a Provenzano Madonna ünnepe Sienában. Ez utóbbi egy állítólagos csodatévő kegytárgyhoz kapcsolódik, ami egykor Provenzano Salvani, sienai polgár tulajdona volt. A második, augusztus 16-án tartott palio Mária mennybevételének ünnepéhez kapcsolódik. Különleges események kapcsán akár egy harmadikat is tarthatnak május és szeptember között, erre legutóbb 2000-ben került sor a millenium kapcsán, előtte pedig az olasz egyesítés centenenáriuma, illetve a holdraszállás érdemelte ki a külön paliot.

 

madonna_di_provenzano.jpg

Madonna di Provenzano ereklye (15. sz. közepe)

A fuatmon tíz ló inddulhat, vagyis nem minden kerület szállhat versenybe minden alkalommal. A tíz versenyzőből hetet azok a kerületek adnak, akik előző évben abban a hónapban (vagyis a júliusi vagy augusztusi versenyen) nem indulhattak, a maradék három versenyző személyéről sorsolással döntenek. 

A lovakat magánistállók adják, több próbaversenyen, vagy másik városban rendezett paliok eredménye alapján a kerületek kapitányai választanak ki tíz, nagyjából egyforma képességű lovat, amiket sorsolással rendelnek az egyes kerületekhez.

siena-piazza.jpga Piazza del campo, ahol a verseny folyik

A versenyt egy jelmezes felvonulás, a corteo storico előzi meg. A parádé a Sienai köztársaság hagyományait és nagyságát van hivatva bemutatni. A parádét az első csoportban hat jogarvivő (Mazzieri del Comune) vezeti be, őket követi egy lovas jelvényhordozó a "Balzaná"-val (Vessillifero del Comune a cavallo con palafreniere), vagyis a fekete-fehér sienai zászlóval és Siena négy parancsnoka (Comandatori). Ezt követően a Palazzo 12 dobosa (I Tamburini di Palazzo) következik, majd a város ezüst harsonásai (I Trombetti del Comune con chiarine d'argento), akik után a Palazzo zenészei (Musici di Palazzo con strumenti musicali) követnek, ezután pedig a régi sienai köztársasághoz tartozó területek, várak zászlóit (Vessilliferi delle Città, Potesterie, Terre e Castelli dell'antico Stato Senese) vonultatják fel, a végén Massa Marittima és Montalcino zászlóvivőjével és dobosával, illetve az előbbi részéről három számszeríjassal, utóbbi részéről pedig négy íjásszal kiegészülve.

balzana.jpga Balzana, Siena fekete-fehér zászlaja

A második csoport elején a nép kapitánya jön lovon apróddal (Il Capitano del Popolo) majd a három "terzi" zászlóivivője (Gonfalonieri dei Terzi a cavallo) és centuriója (Centurioni dei Terzi), valamint a "Masse dei Terzi" kapitányai. A terzo, vagyis harmad a város három nagyobb részének elnevezése, tulajdonképpen az a három domb, amire a város kezdetben épült: il Terzo di Camollìa, il Terzo di Città és il Terzo di San Martino. Ezeken alapult a Masse is, ami a városfalon kívüli hat-nyolc kilométeres területet jelentette, amit az egyes terzokhoz rendeletek hozzá: így volt Masse del Terzo di Città, Masse del Terzo di S.Martino és Masse del Terzo di Camollia.

 terzo_di_camollia_di_siena.JPGa Terzo di Camollìa címereterzo_di_citt_di_siena.JPGa Terzo di Città címere
terzo_di_san_martino_di_siena.JPGa Terzo di San Martino címere

A következő, harmadik csoport elején a Studio Senese, vagyis az egyetem zászlóvivője, két dobosa, rektora, négy tanára és négy diákja haladnak.

A negyedik csoport a mesterségeg céheinek képviselőiből áll: az élen a zászlóvivő, ezután a kereskedők három magisztrátusa jön két dobossal és a kerületek hat-hat képviselőjével, akiket a kerületekhez által képviselt szakmákat jelképező zászlóvivők vezetnek. 

fornai-lupa.jpg

Az ötödik csoport a Masgalano és két apródja, aki a legjobb "megjelenés" díját hordozza, az a kerület kapja, akinek az allegórikus kocsija a legfigyelemreméltóbb volt.

A hatodik csoportot annak a tíz kerületnek a képviselő adják, akik részt vesznek a futamon, őket  utánuk pedig a kimaradó kerületeket elválasztandó vállukon babérkoszorút viselő apródok következnek (hetedik csoport), majd hét kimaradó kerület képviselői jönnek (nyolcadik csoport), ezután pedig hat lovag, akik az időközben megszűnt kerületek szimbólumait viszik (kilencedik csoport).

A tizedik csoport az íjászoké, zászlóvivővel, a kapitányukkal, 2 dobossal, 4 lándzsavetővel, 4 számszeríjásszal és 16 íjásszal. A tizenegyedik csoportot az "Igazság kapitánya", egyfajta békebíró alkotja 4 páncélos katonával, őket követi a négy ökör által húzott szekéren a város jelvényeivel egy harci oltár.

carroccio.JPGa Carroccio, a harci oltár

A menet vége felé járunk már, a tizenharmadik csoport a hat ősi sienai család képviselőiből álló csoport, akik lovon érkeznek apród kíséretében, a családok nevei: Pannocchieschi d'Elci, Piccolomini, Salimbeni, Salvani, Tolomei, Ugurgieri, őket a babérkoszorút viselő apródok sora követi a felvonulás zárásaként.

A lóverseny előtti utolsó látványossága a zászlóvivők bemutatója, minden kerület zászlaja felvonul dobos kíséretében és látványos zászlólengetéssel fokozzák a hangulatot.

corteostorico-nicchio.jpgzászlózsonglőrök a Nicchio kerület zászlóival
corteostorico-oca.jpgzászlózsonglőrök az Oca kerület zászlóivalcorteostorico-selva.jpgzászlózsonglőr a Selva kerület zászlóiával

A zászlózsonglőrök után egy lovas carbiniericsapat tesz meg két kört, egyet lassú egyet pedig vágta tempóban.

Aztán végre este fél nyolckor a júliusi és hétkor az augusztusi palio esetében eldördül a verseny kezdetét jelző robbanás. A verseny két kifeszített kötél között folyik, kilenc ló sorsolás szerinti sorrendben a startvonalat jelképező kötélnél (canapo), egy lovas (rincorsa) pedig kívül áll, ha ő is belép a kötelek közé, akkor hullik le a canapo. Ez elég hosszú folyamat is lehet, mert a kerületek és lovasaik rendszerint szövetségeseikkel előre megegyeznek, és várják a kedvező elhelyezkedést a verseny kezdetére. A verseny három körből áll, ami nagyjából egy kilométeres távolság, az a kerület nyer, akinek a lova először áthalad a célvonalon, akár a lovasa nélkül is (cavallo scosso). A nyeremény egy festett selyemszövet, a palio, amit minden versenyre külön készítenek el.

A sienai palio különlegessége, hogy a lovasok használhatják az ostort akár a másik ló vagy lovasának zavarására is, sőt, a rivális kerület nyerésének megakadályozása majdnem olyan nagy örömmel tölti el a kerületeket, mint saját győzelmük. A legsikeresebb kerül az Oca, 63 győzelemmel, a dobogó másik két fokán a Chiocciola (Csiga) és a Tartuca (teknős) áll.

És most lássuk a ma is élő tizenhét kerület zászlaját, a régebbi időkből és a modern változatukat, illetve az általuk a Corteo Storicon képviselt szakmát.

Aquila (Sas) – Notai (jegyzők)

 

aquila-ma.jpg

aquila-xxeleje.jpg

Bruco (Hernyó) – Setaioli (selyemkészítők) 

bruco-ma.jpg

bruco-xxeleje.jpg

Chiocciola (Csiga) – Cuoiai (tímárok)

chiocciola-ma.jpg

chiocciola-xviiivege.jpg

Civetta (Bagoly) – Calzolai (cipészek)

civetta-ma.jpg

civetta-1904c.jpg

 Drago (Sárkány) – Banchieri (bankárok)

drago-ma.jpg

drago-xxeleje.jpg

Giraffa (Zsiráf) - Pittori (festők)

giraffa-ma.jpg

giraffa-1948.jpg

 Istrice (Tarajos sül) – Fabbri (kovácsok)

istrice-ma.jpg

istrice-xxeleje.jpg

Leocorno (Egyszarvú) – Orafi (aranyművesek)

leocorno-ma.jpg

leocorno-1928.jpg

Lupa (Nőstényfarkas) - Fornai (pékek)

lupa-ma.jpg

lupa-1912.jpg

Nicchio (Kagyló) – Vasai (fazekasok)

nicchio-ma.jpg

nicchio-1920c.jpg

Oca (Liba) – Tintori (kelmefestők)

oca-ma.jpg

oca-xxeleje.jpg

Onda (Hullám) – Falegnami (ácsok)

onda-ma.jpg

onda-xixvege.jpg

Pantera (Párduc) – Speziali (gyógyszerészek)

pantera-ma.jpg

pantera-1955.jpg

Selva (Erdő) – Tessitori (takácsok)

selva-ma.jpg

selva-xix2fele.jpg

Tartuca (Teknős) – Maestri di Pietra (kőművesek)

tartuca-ma.jpg

tartuca-1955.jpg

Torre (Torony) - Battilana (gyapjúkészítők)

torre-ma.jpg

torre-1919.jpg

Valdimontone (Kos völgye) – Mercanti di Seta (selyemkereskedők)valdimonte-ma.jpg

valdimonte-1904.jpg

_____________

Csodakamra a Facebookon és a Tumblren is! 

Források:

https://en.wikipedia.org/wiki/Palio_di_Siena

https://it.wikipedia.org/wiki/Corteo_storico_(Palio_di_Siena)

http://www.iltesorodisiena.net/2011/09/il-corteo-storico-siena-16-agosto-2008.html

https://it.wikipedia.org/wiki/Contrada_di_Siena

https://it.wikisource.org/wiki/Nuova_divisione_dei_confini_delle_Contrade

http://www.wikiwand.com/it/Contrada_di_Siena

https://it.wikipedia.org/wiki/Madonna_di_Provenzano

 Képek:

http://www.ilpalio.org/bandiere-vecchie.htm

https://it.wikipedia.org/wiki/Contrada_di_Siena

http://www.italianways.com/the-palio-di-siena-in-duilio-cambellottis-eyes/

http://scaffalidigitali.casanatense.it/identifier/RML0194672

http://www.pandolfini.it/it/asta-0031/palio-di-siena-andndash-illustrati-800-hercola.asp

https://it.wikipedia.org/wiki/Madonna_di_Provenzano

https://it.wikipedia.org/wiki/File:Terzo_di_san_martino_di_siena.JPG

https://it.wikipedia.org/wiki/File:Terzo_di_camollia_di_siena.JPG

https://it.wikipedia.org/wiki/File:Terzo_di_citt%C3%A0_di_siena.JPG

http://www.iltesorodisiena.net/2011/09/il-corteo-storico-siena-16-agosto-2008.html