A botra tekeredő kígyók számának a kiemelkedő fontosságáról
2017. november 16. írta: PekZo

A botra tekeredő kígyók számának a kiemelkedő fontosságáról

Bizonyára mindenki találkozott már gyógyszertárak logójában a botra tekeredő kígyóval. Ezt hívjuk Aszklépiosz botjának. Sajnos azonban a régi görögök nem elégedtek meg az egy bot, egy kígyó elvével, ugyanis Hermésznek is van egy botja, a kerükeión (latinul caduceus), és azon is tekereg kígyó, csak nem egy, hanem kettő. Mondani sem kell, ez bőven elég volt az összetévesztés magjának elvetéséhez. Most arra teszünk kísérletet, hogy felhívjuk a figyelmet, a megfelelő botra a megfelelő számú kígyónak kell felkerülnie.

euphronios_krater_side_a_met_l_2006_10.jpgHüpnosz és thanatosz Szarpédón testét viszi, míg Hermész nézi őket, kezében a kürikeiónnal (i.e. 500)

A fenti képen Hermész kezében furcsa végű bottal látható. A bot leegyszerűsített ábrázolása az ún. kerükeiónnak, vagy ahogy Merkúr esetében a rómaiak hívták a botot caduceusnak: szárnyas bot rátekeredő két kígyóval. Van ugyanakkor egy másik isten is egy másik bottal, amire csak egy kígyó tekeredik, Aszklépiosz botja.

És amit össze lehet keverni egymással, azt össze is keverik: Amerikában az Amerikai Hadsereg Egészségügyi szolgálatának 1902-ben választották jelzésül a kerükeiónt, máig tartó keveredést okozva ezzel a fejekben és logókban.

statue_hermes_chiaramonti_1.jpgHermész szobra a Vatikáni Múzeumbanasklepios_epidauros.jpgAszklépiosz szobra az Epidauroszi múzeumban

A kerükeión-caduceus eredete egészen a sumérokig nyúlik vissza, Ningishzida a vegetáció és az alvilág istene volt, akinek szimbóluma hasonlít a kerükeiónhoz. 

The Libation Vase of Gudea, Dedicated to Ningishzida 21st century BC. The Double Helix Depicts the Deity Ningishzida. Louvre, Paris

 Gudea-váza a Louvre-ban (i.e. 21. század)

A görögöknél a kezdetben szintén alvilág istenként is funkcionáló Hermész (Merkúr) jelképe lett. Hermész, Zeusz és Maia gyermeke, az istenek hírnöke, a halottak kísérője, a kereskedő pásztorok, tolvajok és hazugok védelmezője, a kerükeión általában a bal karjában található, további attribútumai a kerek kalap (petasus) és a vándorok köpenye, ahogy a fenti képen is látható. A rómaiak aztán Merkúrral azonosították Hermészt, így lett aztán az asztrológiában is a Merkúr bolygó jele a kerükeión-caduceus. 

a Merkúr bolygó szimbóluma 

A másik "kígyós bot", Aszklépiosz botja. Aszklépiosz a gyógyítás istene, Apollón és Korónisz nimfa gyermeke. Korónisz hűtlen lett Apollónhoz, és a félrelépésről Apollónt tájékoztatta egy varjú. A feldühödött isten megkérte testvérét, Artemiszt, hogy ölje meg Koróniszt. A hercegnő már a halotti máglyán feküdt és Apollón haragjának tüzében égett, amikor az isten megsajnálta gyermekét, hirtelen kivette anyja méhéből meg nem született fiát, és a kentaur Kheirón gondjaira bízta a kicsit. Kheirón megtanította a gyermek Aszklépioszt a gyógyítás művészetére. Az ifjú szert tett a sebészet, a gyógyhatású készítmények tudományára, megtanult bájitalokat keverni és varázslatokat is tanult. A bot eredetét a görög mitológia úgy meséli, hogy miközben Aszklépiosz a gyógyítás művészetét tanulta Kheiróntól, az magyarázat közben felemelt egy botot, amelyre egy kígyó volt rátekeredve. 

Szentélyei gyógyforrások, gyógyító barlangok köré épültek, ahol Aszklépiosz papjai, az aszklépidák gyógyítottak. A gyógymódot inkubációnak nevezték, amely abból állt, hogy a beteg a barlangban aludt, ahol gyakran rajta kívül nem mérges kígyók is voltak. Az éjszaka folyamán a beteg Aszklépiosz istennel álmodott, és másnap a papok megfejtették az álmot, és gyógykészítményt adtak a betegnek valamint tanácsokat, hogy fürödjön gyógyforrásokban, vagy menjen el a gümnaszionba.

Források:

https://en.wikipedia.org/wiki/Rod_of_Asclepius

https://en.wikipedia.org/wiki/Caduceus

https://en.wikipedia.org/wiki/Caduceus_as_a_symbol_of_medicine

https://en.wikipedia.org/wiki/Ningishzida

https://hu.wikipedia.org/wiki/Aszkl%C3%A9piosz

https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/736x/9f/82/73/9f8273ca8bf38ece4df651a92860a765.jpg

https://traveltoeat.com/ishtar-and-tammuz-ram-in-a-thicket/