Egy közületek elárul engem
2018. március 29. írta: PekZo

Egy közületek elárul engem

Az utolsó vacsora témája a képzőművészetben a kereszténység egyik legfontosabb üdvtörténeti eseményét örökíti meg, nem túlzás azt mondani, hogy lehetetlen lenne valamennyi alkotást összegyűjteni. A legkorábbi időktől megjelent már az ábrázolása, leghíresebb példája pedig minden bizonnyal da Vinci…

Három? Királyok?
2017. január 07. írta: PekZo

Három? Királyok?

A hagyomány szerint január 6-án ünnepeljük, hogy a háromkirályok, Gáspár, Menyhért és Boldizsár meglátogatták az újszölött Jézust. A Bibliában azonban sem arra nincs utalás hogy hárman lettek volna, sem arra, hogy királyok voltak, és a nevük sem szerepel Máté evangéliumában. Mi hát a…

Az Ige testté lett
2016. március 25. írta: PekZo

Az Ige testté lett

Az angyali üdvözlet a keresztény üdvtörténet egyik legfontosabb pillére, a nicea-konstantinápolyi hitvallás szerint Jézus „értünk, emberekért és a mi üdvösségünkért leszállott a mennyből, megtestesült a Szentlélek erejéből, Szűz Máriától és emberré lett”. Jézus fogantatásának keresztény ünnepe…