2015. augusztus 01. írta: PekZo

A sárkányölő szent lovag

Szent György valószínűleg az egyik legjobban ismert szent, hazánkban és világszerte egyaránt. Kultusza három kontinensen számos országra kiterjed (pl. Etiópia, Anglia vagy Grúzia), a legtöbb keresztény egyház szentként tekint rá, sőt még az iszlámban is tisztelet övezi, országok, városok címerében látható a sárkánnyal, zászlókon találkozunk a Szent György-kereszttel.

Moszkva városának 1993-ban elfogadott címere

Talán sokaknak ismerős e témában a Kolozsvári testvérek neve is, egyetlen megmaradt szobruk, a ma a prágai várban látható Szent György szobor, melyet állítólag Buda bevételekor maga nagy Szulejmán védett meg a megsemmisítéstől.

Sárkányölő Szent György lovasszobor (1360-65 körül) egy 1870-es fotón

A szent életéről a tudósok hosszú vitákat folytattak, ami szinte bizonyos, hogy sárkánnyal nem kellett megküzdenie, mégis a művészeti ábrázolásban központi témaként vele kapcsolatban ezt találjuk. Az őt 494-ben szentté avató pápa, Szent Geláz így fogalmazta meg a vele kapcsolatos kétségeket: György "egyike azoknak a neveknek, akiket az emberek jogosan tisztelnek, de akinek cselekedetei csak az Úr előtt ismeretesek".

Görög származású keresztény szülők gyermekeként látta meg a napvilágot Lyddában (ma Lod, település Izraelben) Georgios néven. Apja Gerontios Diocletianus császár egyik legjobb katonája volt, őt 14 éves korában veszítette el, majd néhány év múlva édesanyja is elhunyt. Ezután lépett be katonának ő is. Huszas évei végére katonai tribunus rangban szolgált a császári őrségnél Nikomédiában. Mikor Diocletianus 303-ban elrendelte az utolsó keresztényüldözést, a katonáknak is áldozniuk kellett a római isteneknek, de György ezt megtagadta. Diocletianus nem akarta elveszíteni egyik legjobb katonáját, ezért először földet, pénzt, rabszolgákat ajánlott, hogy György elhagyja a vallását, de nem járt sikerrel. Látván felesleges próbálkozását, a császár feldühödött és parancsot adott György megkínzására (kardokkal felszerelt kerékbe törték), majd végül 303. április 23-án lefejezték. Testét visszaszállították Lyddába, ahol hamarosan mint mártír kezdték el tisztelni és templomot is emeltek neki.

iniciálé Szt. Gyögy kerékbe törését ábrázolva, Bodmer Kódex 127, folio 48r (XII. század) Szt. György sírja Lodban

Az első időkben katonaként ábrázolták, ahogy ezen a VI. századi ikonon is látható, Szent Teodor Tironnal egy másik katonaszenttel fogja közre Máriát a gyermek Krisztussal, a háttérben angyalokat láthatunk.

Mária gyermekével (VI. század)

A keresztes háborúk során mint katona- és segítő szent, hordozható méretű ikonokat tartottak maguknál a tehetősebb katonák, hogy a csatát megelőzően a kép előtt imádkozzanak, az alábbi kép például 36x29 cm. A képen Szt. György két másik katonaszenttel, a fenti képhez hasonlóan Szent Teodor Tirónnal, valamint Szent Demetriusszal látható katonaöltözetben.

ismeretlen szerző műve, Szent harcosok (1100 körül)

Valószínűleg a keresztesek hozták Európába a sárkánnyal történő harc toposzát, aminek egyébként ókori előzményei is vannak, így például Hórusz harca Sekethtel, Perzeusz harca a tengeri szörnnyel, Bellerophón harca a kimérával. Talán fontosabb, hogy a Jelenések könyvében (12:9) található egy idézet, mely szintén alapul szolgálhat az ábrázolásokhoz: "És vetteték a nagy sárkány, ama régi kígyó, a ki neveztetik ördögnek és a Sátánnak, ki mind az egész föld kerekségét elhiteti, vetteték a földre, és az ő angyalai is ő vele levettetének." Így Szt. György harca a sárkánnyal a jó és a gonosz közötti párharc jelképévé lényegül át, azt fejezve ki, hogy a kersztény hit megszünteti a démonok uralmát és legyőzi a gonoszt minden alakjában.

Hórusz harca Sekethtel (IV. század)
Perzeusz harca Ketosszal, görög vizeskorsó (i.e. IV. század)Bellerophón harca a kimérával, mozaik Zeugmában (i.e. III. század)

A sárkányölő lovag történetének elterjedését és ezzel a művészeti ábrázolásban való széles körű megjelenítését az Arany legenda, Jacopo da Voraginének, genova püspökének a szentek életét bemutató legendagyűjteménye segítette a legjobban. A Legenda így beszéli el a történetet (részlet):

A kappadókiai származású György vitéz elvetődött egyszer Libya provincia Silena nevű városába. A város mellett volt egy tenger nagy tó, abban lakott egy dögletes sárkány. Gyakran megfutamította a népet, mely fegyvert ragadott ellene, és a város falaira felhágva leheletével mindenkit megmérgezett. Hogy haragját csillapítsák, a polgárok kénytelen-kelletlen két juhot adtak neki naponta, különben a város falaira rontott, és úgy megfertőzte a levegőt, hogy nagyon sokan belehaltak. Amikor a juhok már fogytán voltak, és többet szerezni sem tudtak, úgy határoztak, hogy a juhok mellé egy-egy embert adnak. Sorsot vetettek hát az összes fiún és leányon, és a sors nem tett kivételt.

Mikor már majdnem minden ifjút és hajadont fölfalt a szörnyeteg, a sors választása a király egyetlen leányára esett, őt ítélve a sárkánynak. A király kétségbeesve rimánkodott: „Vigyétek aranyamat, ezüstömet s a fele királyságomat, csak a leányom hagyjátok meg nekem, ne így kelljen elpusztulnia!” A nép felzúdult: „Ó, király, te magad hoztad ezt a törvényt, s most, amikor a mi gyermekeink már mind elpusztultak, meg akarnád váltani a magadét? Ha leányodon nem teljesíted be azt, amit másoknak elrendeltél, rád gyújtjuk a házat!” A király ezt hallván siratni kezdte leányát: „Jaj nekem, édes lányom! Mit csináljak veled? Mit mondjak? Hát sosem érem meg a menyegződet?” A néphez fordulva pedig azt mondta: „Könyörgök, csak nyolc nap haladékot adjatok, hogy elsirathassam leányomat!” A nép beleegyezett, de a nyolc nap leteltével dühödten visszatértek, mondván: „Miért veszejted el népedet leányod miatt? Ím, a sárkány leheletétől mindnyájan elpusztulunk!”…

Szent Györgyöt véletlenül éppen arra vitte az útja. Meglátta a síró leányt, s megkérdezte, miért búsul. Azt felelte: „Jó ifjú, ülj fel gyorsan a lovadra, és menekülj, nehogy velem együtt pusztulj el!” György így szólt: „Ne félj, leány, de áruld el, mire vársz itt, a nagy sokaság szemei előtt!” Így a leány: „Úgy látom, jó ifjú, nemes a szíved. De miért akarsz meghalni velem? Fuss minél gyorsabban!” György erre: „Én ugyan egy tapodtat sem mozdulok, míg el nem mondod, mi a bánatod!” Amikor mindent elmesélt, György így szólt: „Ne félj, te leány, Krisztus nevében megsegítelek,” A leány: „Jó vitéz, inkább magad mentsd, hogy el ne pusztulj velem együtt. Elég, ha magam halok meg, hisz megmenteni úgysem tudsz, csak te is elvesznél énvelem.”

Amíg így beszélgettek, hát jött a sárkány, kidugva fejét a vízből. Ekkor a leány reszketve így kiáltott: „Fuss, jó uram, fuss, de gyorsan!” György erre lóra pattant, keresztet vetett, és vakmerőn a közelgő sárkányra rontott. Lándzsáját nagy erővel megforgatta, s magát Istennek ajánlva, a sárkányt súlyosan megsebesítette, és a földre terítette. Azt mondta ekkor a lánynak: „Vesd övedet tüstént a sárkány nyakába, leányom! „Az meg is tette, mire a sárkány követte őt, mint valami szelíd kutya. A város felé vezette. A nép pedig a hegyek barlangjaiba menekült előlük, mondván: „Jaj nekünk, mindnyájan elveszünk!”

Mire Szent György intett nekik, s így szólt: „Ne féljetek! Azért küldött engem az Úr, hogy a sárkány fenyegetésétől megszabadítsalak benneteket. Higgyetek Krisztusban, keresztelkedjetek meg mindnyájan, s máris megölöm a sárkányt.” Ekkor a király egész népével együtt felvette a keresztséget, Szent György pedig kardot rántva megölte a sárkányt, és megparancsolta, hogy vigyék ki a városból.

A XIV. századtól így az ábrázolások már általában ezen történet alapján ábrázolták az eseményt, több vagy kevesebb részét beemelve a képbe. Általában a képen megjelent a királylány is, illetve a háttérben a város, Szent Györgyöt pedig korabeli páncélban láthatjuk, ezzel egyébként értékes forrásul szolgálva hadtörténészek számára is.

Vitale da Bologna, Szent György harca a sárkánnyal (1350 körül)

Szt. György széles körű tisztelete miatt sok országban található őt ábrázoló festmény vagy ikon. Bernat Martorell barcelonai festő Katalónia védőszentjeként ábrázolja Szt. Györgyöt, a kép az internacionális gótika jegyeit viseli magán, valószínűleg egykor oltárképként szolgált.

Bernat Martorell, Szent György harca a sárkánnyal (1435 körül)

Grúziában a legkorábbi időktől kezdve tisztelték Szt. Györgyöt, az alább ikon a 15. századból való, arany tábla zománcberakással.

ismeretlen szerző, Szent György harca a sárkánnyal (XV. század)

A XV. század elején szárnyait bontogató művészek új utakat próbáltak ki, merész kompozíciókkal próbáltak irányt mutatni az ábrázolásban. Paolo Uccello több alkalommal is megfestette a témát, először 1430 körül, majd mintegy harminc év múlva ismét találkozhatunk két képpel, amelyek mindegyike egy kicsit más kompozícióban tálalja a történetet.

paolo_uccello_st_george_slaying_the_dragon-1430-web.jpg Paolo Uccello, Szt. György harca a sárkánnyal (1430 körül), lent részlet a képrőlPaolo Uccello, Szt. György harca a sárkánnyal (1456 körül)Paolo Uccello, Szt. György harca a sárkánnyal (1458 körül)

Pisanello alábbi képén feltűnhet, hogy a lovat hátulról ábrázolja a festő, eltérően az általában bevett oldalirányú nézettől, mely már azt jelzi, hogy kezdenek egyre otthonosabban mozogni a kép terében a művészek. A Veronában a Pellegrini kápolnában található freskón a kompozíció egy boltív felett található, a festő így két részre osztotta a jelentet, az egyik felén láthat azt látjuk, amikor megérkezik Szt. György a hercegnőhöz, a háttérben látható városkép Veronát ábrázolja, a másik felén pedig a sárkány fekszik barlangja előtt.

cappella_pellegrini_san_giorgio_e_il_drago_di_pisanello_1433-38_01.JPG Pisanello, Szent György és a Trebizondi hercegnő (1436-38), lent részlet a képről

A németalföldi festészet XV. századi alakjainak kiemelkedő egyénisége volt Rogier van der Weyden, aki az alábbi képen is bemutatja, milyen aprólékosan, a részletekre messzemenőkig odafigyelve dolgoztak a mesterek. A háttérben látható város akár önálló képként is megállná a helyét illusztrációként.

rogier_van_der_weyden_saint_george_and_the_dragon_nga_washington-web.jpg Rogier van der Weyden,Szt. György harca a sárkánnyal (1430 körül), lent részlet a képről

Amennyiben viszont Szt. György oltárképen szerepel egyéb szentekkel, akkor többnyire csak a lovagi öltözetben, esetleg a sárkánnyal láthatjuk, mint például Carlo Crivelli alábbi képén. A páncélzat gyönyörűen kidolgozott, önmagában is remekmű.

Carlo Crivelli, Szt. György (1472)

Oroszországban Szt. György szintén fontos szerepet töltött be, a 15-16. századból számos ikon maradt fenn őt ábrázolva. Ezek az ábrázolások eltérőek még a keleti, bizánci tradíció nyomait viselik magukon, inkább grafikusak, szimbolizálnak, mint a valóságot ábrázolják. Az ikonokon a ló mindig fehér színű, ami a jót jelképezi szemben a gonoszt megtestesítő sárkánnyal.

ismeretlen szerző, Szt György - ikon Novgorodból (XV. század)ismeretlen szerző, Szt György - ikon Pszkovból (XV. század)ismeretlen szerző, Szt György - ikon Novgorodból (XVI. század)

A velencei Vittore Carpaccio alábbi két képét érdemes a kép összhatása szempontjából összevetni. Bár elképzelhető, hogy a fő téma kompozíciója hasonló, de ezek a képek jól bizonyítják, hogy emellett fontos szerepet tölt be a színkezelés, illetve a fény és az árnyék ábrázolása. Az első képen a kies, kopár, napszívta táj a pusztulásra erősít rá. A második képen a kicsit élénkebb táj a figyelmet jobban ráirányítja a küzdelemre.

Vittore Carpaccio, Szt. György és a sárkány (1502) Vittore Carpaccio, Szt. György és a sárkány (1516)

Hogy a velencei "colorito" mellett a firenzei "disegno" is képviselve legyen, az alábbi képek mutatják Raffaello zsenijét, hogy két, szinte egy időben készült képe is micsoda különbséget mutat a kompozíció tekintetében: az egyik kép elbeszélőbb, a széttört lándzsa darabjai azt mutatják, hogy már egy ideje folyik a harc, és Szt. György töretlen akarattal, most egy karddal készül megölni a sárkányt. Ez utóbbi motívum elég ritka, Uccellonál fordult elő még, ahogy egy korábbi képen látható. A másik képen szinte hátulról látjuk a jelenetet, mikor Szt. György a lándzsával ledöfi a sárkányt, a háttérben a királylány imádkozik, az előző képhez képest ez inkább nyugalmat sugároz, az előtérben látható harc küzdelme ellenére is.

Raffaello Sanzio, Szt. György és a sárkány (1503-05)Raffaello Sanzio, Szt. György és a sárkány (1505-06)

Végezetül álljon még itt Jacopo Tintoretto két képe a témában. Tintoretto számos "elcsépelt" témához eredeti kompozícióval közelített, nagyon szerette az átlós szerkesztést, akár úgy is, hogy a kép terében magában, az ábrázolt három dimenzióban valósította meg, jobban bekapcsolva ezzel a hátteret is a képbe. Az első képen is megfigyelhető az átlós szerkesztés, de a kép terében mintegy lépcsőzetesen, a képen alulról fölfelé haladva hatolhatunk egyre mélyebbre a kép terében: a sárkánytól Szt. Györgyig, tőle a királylányig, tőle a menekülőkig. A második képen ez a cikkcakk egyszerű egyenessé alakul, a merész szerkesztés azonban a harcot a térben messzebb, a háttérben ábrázolja, de a kép jobb alsó sarkában menekülő királylány ettől még jobban hangsúlyozza a térbeliséget, szinte kilép a képből. Már az első képen is látható egy halott férfi alakja, aki a halott Krisztusra hasonlít, ez a második képen is megjelenik, az égben pedig ott látjuk az Urat, aki áldását adja a jó és rossz elleni küzdelemre. Ez a motívum a reneszánsz idején nem mindig volt megtalálható a képeken, de az ikonoknál például többnyire fellelhető egy áldást osztó kéz.

Jacopo Tintoretto, Szt. György és a sárkány (1543-44)Jacopo Tintoretto, Szt. György és a sárkány (1560)

Összefoglalásként álljon itt egy idővonal a képekről. Több, mint ezer évet tekintettünk át a reneszánszig, ráadásul a kimondottan gazdag képanyag csak szűk szeletét alkalmas egy ilyen bejegyzés bemutatni.