Nemrégiben az El Paísnál jelent meg egy érdekes írás a középkorról és az annak kapcsán velünk élő közhelyek kapcsolatáról, illetve, hogy milyen színes, érdekes, változatos korszak is volt valójában. Az alábbiakban a cikk fordítása olvasható, melynek szerzője Ana Rodríguez, spanyol történész.
a velencei Szt. Márk Bazilika belseje (1093-ban szentelték fel)
Az exeteri katedrális belseje (1400 körül fejezték be az építését)
A középkor talán a legvitatottabb történelmi korszak. Egy senki földje, egy átmeneti kor a Római Birodalom - aminek a nyugati civilizáció szinte mindent köszönhet -, valamint egy új világ, a nyomtatás és a láthatóan szűz, ismeretlen területek világa között.
A középkorról általában az értelmetlen erőszak, a zsarnoki kormányzás, a kézzelfogható szegénység, valamint az egységes kultúra és egységes intézményrendszer jut eszünkbe. A feudalizmusról pedig az a kép él bennünk, hogy az emberiség leggyalázatosabb politikai és gazdasági formációja volt, nem tűrte a másként gondolkodókat, babonás és nőgyűlölő volt, félt az ismeretlentől, illetve bárkit eljárás alá vontak és tönkretettek, aki megkérdőjelezte az egyházi gondolkodás hegemóniáját.
Limbourg fivérek, Berry hercegének hóráskönyve - Június (1409 körül)
Ezzel együtt él bennünk egy egyszerre öntelt – és naív kép –, az egyszerű lelkekről, akik nem képesek megérteni a világot, amelyben élnek: békés parasztok, akik a mezőn dolgoznak, városi kézművesek, akik az árujukat gyártják, ahogy a középkori kódexek miniatúráján ábrázolják őket.
A középkor egységessége ugyanolyan hamis kép, mintha az ókorról, az újkorról, vagy mondjuk a mai világról állítanánk ugyanezt
Időről-időre megbabonáz minket egy idegen és ellentmondásos világ,– szofisztikált és primitív, modern és ősi, amit különböző kultúrák kereszteződése forraszt egybe –, súlyosbítva a középkorról alkotott vizuális fantáziákkal, mint például a Trónok harca, aminek cselekményét, ahogy azt az írója is elismerte, a 15. századi Angliában zajlott rózsák háborúja, a Lancaster- és a York-ház között harc ihlette.
A rózsák háborúja - az 1471-es barnet-i csata ábrázolása egy korabeli flamand kéziratban
Ha egy újság, mint az El País készítene egy felmérést, valószínűleg a középkor lenne az a korszak, amikor szinte senki nem szeretne élni. Nem hiába, a The Guardian olvasóinak 2014-ben történt szavazása alapján (azóta lehet, hogy megváltozott a hozzáállás) Anglia történelmének 10 legrosszabb időszakából öt a középkorra esett.
Az emberiség történelmének egy korszakaként saját értékei juttatták a sötét oldalra a középkort, a római birodalom bukása utáni századokat jellemezte sötétként a nagy Edward Gibbon a 18. század utolsó harmadában. A sötét középkor idejétmúlt, előítéletekkel teli koncepciójának elutasítására egy különös háború tört ki 2016 tavaszán a Twitteren a #stopthedarkages hashtag alatt, megmozgatva a középkorászokat és régészeket az egész világon, különösen annak angolszász felén.
A kis 'háború' talán csak vihar volt egy pohár vízben, de a Belfasti egyetem nem sokkal előtte tette közzé kutatási eredményeit, miszerint „a 6. század tanulmányozása haszontalan a társadalom számára”: feltételezve a munkavégzés körüli bizonytalanságot, jelentéktelennek ítélték az egész munkát.
Flavio Biondo, a Római birodalom hanyatlásának története (az 1543-as kiadás címlapja)
Flavio Biondo a 15. századi olasz humanista volt az, aki megalkotta a középkor kifejezést, intellektuális és kulturális fölényességből a történelmet három korszakra osztotta: ókor, középkor és újkor. A középkor nem volt más, mint egy átmeneti korszak két dicsőséges kor között: egy hosszú, ezer éves éjszaka, ami az antikvitás mint a nyugati civilizációk bölcsője és a reneszánsz mint a művészi zsenialitás, a modern államok születése és a nagy felfedezések korszaka között található.
Új formák és struktúrák alakultak ki a római birodalom bukása után, a területi logika érvényesült
A kronológiai korszakok hasznos eszközök, de egyúttal olyan utólag kitalált elvont konstrukciók, amelyek célja az ismeretek rendszerezése. A középkor egységessége ugyanolyan hamis kép, mintha az ókorról, az újkorról, vagy mondjuk a mai világról állítanánk ugyanezt. A szélsőséges nézetek olyan különböző társadalmak képét vázolják fel, amelyeket az idő és az események is alakítottak. A humanistákhoz hasonlóan neves francia filozófusok is megvetették ezt a kort, ám ez összefügg azzal a céljukkal, hogy koruk hatalmi struktúráit kívánták lebontani. Háromszáz év távlatából a középkort a barbárság és tudatlanság, a latin nyelv maradványain kialakuló új nyelvek, valamint a groteszk és túldíszített művészet korszakának látták, ahol a kereszténység legyengítette az antik értelemben vett „államot” és az egyház zsarnoki hatalmat gyakorolt.
Voltaire számára az inkvizíció és az albigens eretnekek 13. századi lemészárlása a történelem leggonoszabb eseményei voltak. A Montesquieu által megalkotott feudalizmus-fogalom szintén eléggé idegen volt a valódi középkori világtól, ráadásul amikor a francia Nemzetgyűlés 1789. augusztus 4-én eltörölte a feudalizmust, ezt a téves fogalmat örökre rögzítették.
Montesquieu, A törvények szelleméről (1748-as kiadás címlapja)
A középkorhoz számtalan közhely tapad. Nem csak azokról van szó, amelyek a zsarnoki politikai formákhoz vagy a rendszer erőszakosságához kapcsolódnak, hanem olyanokról is, mint az elszigeteltség, a kíváncsiság hiánya, vagy a változástól való tisztelettel vegyes félelem. A következő rövid összefoglaló a kor néhány sajátosságáról megmutatja majd, hogy a modern korunk nem a középkorral szemben jött létre.
A legújabb vizsgálatok és régészeti megállapítások alapján a középkor sokkal több volt, mint az ellenségei elől határai mögé zárkózó keresztény Európa. Egy dinamikus társadalom képe tárul elénk, úgy gazdaságilag, mint kulturálisan, ahol a személyek, tárgyak és gondolatok az ismert határokon messze túl utaztak. Hogy csak egyet említsünk, az aktuális középkor-képet leginkább meghatározó esemény a keresztes háborúk és a kelet és nyugat közötti, Jeruzsálemtől Santiago de Composteláig tartó zarándoklatok élménye. A középkor azonban nem csak európai és keresztény volt, hanem egy összekapcsolódó globális világ. Az olyanok mellett, mint Marco Polo, sokan mások is útra keltek a selyemúton vagy egyéb szárazföldi vagy tengeri útvonalakon a szélrózsa minden irányában, távoli helyekre utaztak és telepedtek le ott már a legkorábbi időktől kezdve.
Wilhelmus Rubruck, Giovanni da Pian del Carpine és Marco Polo útvonalai Belső-Ázsiában
Modern elemzéssel sikerült feltárni egy császárkori vagy kora középkori londoni temető feltárása során talált két csontváz esetében azok kínai eredetét, az izlandi sagák grönlandi expedíciókról számolnak be a 10. századból, keresztény királyok keletre küldött követei – mint például Wilhelmus Rubruck, IX. Lajos mongolokhoz küldött követe 1253-ban, vagy Ruy Gonzáles de Clavijo, III. Henrik Szamarkandba küldött követe 1403-ban – ismeretlen, korábban letelepedett nyugati közösségekről számoltak be.
Az első egyetemek a címek és fokozatok olyan rendszerét alakították ki, mint a mester vagy doktor, amelyek a mai napig sarokkövei a képzésnek
A tárgyak mozgása szintén erre a globalizáltságra világít rá: találtak már meroving ékszereken gránátokat Srí Lankából, egyiptomi hegyikristályt a nagy nyugati katedrálisok kincstárában, bizánci érméket kínai sírokban, Jáva keleti részéről származó gyöngysort bizánci uralom alatt álló kikötőben. Egy, az Arab-félszigeten készült hajó roncsait találták meg 1998-ban Belitung-sziget mellett a Jávai-tengerben, ami megerősítette az olyan nagy távolságok között kereskedelem létezését a 9. században, mint az Abbászida Kalifátus és a Tang-dinasztia: 60 ezer darab, kiváló állapotú kínai porcelán a legjobb fajtából, arany, ezüst, fűszerek, és borostyánkövek képezik azt az egyedülálló kincset, ami talán még Voltaire-t is véleménye megváltoztatására kényszerítené.
Tang-dinasztia korabeli porcelán kancsó (7-9. század)
Milliónyi dokumentum is fennmaradt a középkorból. Az irodalommal, filozófiával, és tudománnyal foglalkozó görög-latin kéziratok jó része kolostorok scriptoriumában, hercegi udvarokban és a városokban működő másolók asztalánál készült. Az évszázadok alatt feledésbe merül antik művek arab fordításai és bizánci szövegek újrafelfedezései tették lehetővé egyáltalán a humanizmus megjelenését.
A 12. századtól elérhető volt Arisztotelész latin fordításban, ami Toledóban készült; szintén ebben a században kulcsszerepet játszottak a modern világ politikai és alkotmányos berendezkedésének kifejlődésében és intézményesülésében a korábbi jogi kodifikáció olyan kompilációs formában elérhető forrásai mint Justinianus bizánci császáréi; a orvostudomány 13. századtól kezdődő változásai sokkal tartoznak a muzulmán tudósok által kifejlesztett és szintetizált fiziológiai és gyógyászati alapelveknek.
A tudás átadási formájának forradalma egy olyan teljesen új intézményben kristályosodott ki, ami szinte változatlanul megőrizte eredeti formáját a mai napig: az egyetemben. Az első egyetemek – Bologna, Oxford, Párizs – a címek és fokozatok olyan rendszerét alakították ki, mint a mester vagy doktor, amelyek a mai napig sarokkövei a felsőoktatási képzésnek.
Laurentius de Voltolina festménye a 14. század második feléből az egyetemi oktatást ábrázolja
Mai életünk számos vonása középkori eredetű: ilyen a modern nyelveink szókészletének jó része is, amelyet ebben az időszakban az eltűnőben lévő latin, a befejeződő népvándorlások és a népnyelvek kialakulóban lévő írásbelisége – ami rögzítette az átadást – alakítottak. Ebből a korból ered a személyek azonosításának formája is: a keresztnév és az öröklődő családnév.
A települések klasszikus képe a templom és temető körül kialakuló község, város semmiképpen sem ősrégi, ahogy a fallal körülvett város, ez is tisztán a középkor terméke. Épületek ezrei a néma tanúi a táj átalakításának, a területi struktúrák olyan rögzítésének, amely abból ered, hogy a lakosság koncentrációja olyan hatalmi helyek körül alakul ki, mint a templom, a kastély vagy az erőd.
Nicolas Dalamare, Párizs 1383-ban (1705)
Új politikai formák és rendszerek kristályosodtak ki a római birodalom bukását követő századokban. A területi logikát felváltotta a származás logikája az új európai királyságoknál, mely nyomot hagyott azon is, ahogy megnevezték őket – így például a frankok királyát franciának hívták –, ugyanakkor a városokat, a városi kormányzatot és kormányzati gyűléseket olyan hatalmas intézményi életerő jellemezte, amiben egyesek a modern parlamentarizmus eredetét látják.
Az önkényes erőszak kontrollja a középkori intézményfejlődés egyik folyománya volt. A középkor ugyan nem a béke és az egyetemes szeretet korszaka volt, de nagy részében elméleteket dolgoztak ki és ültettek át a gyakorlatba az igazságosság, a konfliktuskezelés és konfliktusfeloldás terén. A háború, bizonyos mértékig, a végső eszköz volt, mert az államok már nem tarthatták fenn az állandó és magas szintű erőszakot. A nagy számú katonával, gyalogossal és lovassal vívott halálos küzdelemben vívott csaták ritkák voltak, és éppen ezért, felnagyították a kor beszámolóiban. A brutális és kiszámíthatatlan erőszak kifejezetten modern fejlemény.
Chartres-i Bernát, és nem Isaac Newtonnak, tulajdonítható a tudománytörténet egyik leghíresebb mondása, 1120 táján írta: „Törpék vagyunk az óriások vállán”. Két látszólag aranykor között a középkor sem egy vaskor volt, hanem, a törpék kora és az óriások kora. Mint mindegyik.
_____________
Csodakamra a Facebookon és a Tumblren is!
Forrás:
https://elpais.com/cultura/2017/04/12/actualidad/1492014207_352187.html
Képek:
http://cchs.csic.es/es/personal/ana.rodriguez
https://traveldigg.com/st-marks-basilica-the-exotic-landmark-in-venice/
https://en.wikipedia.org/wiki/Wars_of_the_Roses#/media/File:Battle_of_Barnet_retouched.jpg
https://it.wikipedia.org/wiki/File:Flavio.Biondo.Historie.jpg
http://gallica.bnf.fr/ark:/12148/btv1b8618462s/f9.planchecontact
https://en.wikipedia.org/wiki/William_of_Rubruck#/media/File:Route_rubrouck_1253_55.JPG
http://www.christies.com/features/Chinese-Ceramics-Collecting-Guide-7224-1.aspx
https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Laurentius_de_Voltolina_001.jpg
