Sárkányölő szent hölgy
2017. január 28. írta: PekZo

Sárkányölő szent hölgy

::Ildikónak és Sebestyénnek::

Többféleképpen is megkínozták a hitéért, legendája szerint az ördög többször is megkörnyékezte, de ő mindvégig hű maradt vallásához, élete utolsó pillanataiban azt kérte imájában, hogy ha egy asszony, szülés közben halálos veszélyben forog, és őhozzá könyörög, épen szülje meg gyermekét. Antióchiai…

Három? Királyok?
2017. január 07. írta: PekZo

Három? Királyok?

A hagyomány szerint január 6-án ünnepeljük, hogy a háromkirályok, Gáspár, Menyhért és Boldizsár meglátogatták az újszölött Jézust. A Bibliában azonban sem arra nincs utalás hogy hárman lettek volna, sem arra, hogy királyok voltak, és a nevük sem szerepel Máté evangéliumában. Mi hát a…

Az Ige testté lett
2016. március 25. írta: PekZo

Az Ige testté lett

Az angyali üdvözlet a keresztény üdvtörténet egyik legfontosabb pillére, a nicea-konstantinápolyi hitvallás szerint Jézus „értünk, emberekért és a mi üdvösségünkért leszállott a mennyből, megtestesült a Szentlélek erejéből, Szűz Máriától és emberré lett”. Jézus fogantatásának keresztény ünnepe…

süti beállítások módosítása