Egy közületek elárul engem
2018. március 29. írta: PekZo

Egy közületek elárul engem

Az utolsó vacsora témája a képzőművészetben a kereszténység egyik legfontosabb üdvtörténeti eseményét örökíti meg, nem túlzás azt mondani, hogy lehetetlen lenne valamennyi alkotást összegyűjteni.

A legkorábbi időktől megjelent már az ábrázolása, leghíresebb példája pedig minden bizonnyal da Vinci "Cenacolo"-ja, ami a milanói Santa Maria delle Grazie kolostor refektóriumában található, és a második világháború bombázásait csak csodával határos módon úszta meg. Mióta Dan Brown a Da Vinci-kódban egyik központi elemként hivatkozott rá se szeri se száma a kép értelmezőinek, de azt gondolom igazából az is elég lehet, ha csak a szépségét élvezzük.

1498-davinci.jpgLeonardo da Vinci, 1510cenacolo-ww2.jpgaz Cenacolo a homokzsákok mögöt, a refektórium falai mellette romokban a második világháború végén

Da Vinci zsenije mellett is akad viszont emlékezetes ábrázolás, ezekből álljon itt most egy kisebb válogatás a teljesség igénye nélkül, illetve emlékezzünk meg az evangélium szavairól is, ami természetesen az ábrázolások elsődleges forrása volt, ami alapján a művészek általában a kor elvárásai szerint örökítették meg a témát díszesebb vagy kevésbé díszes formában.

Az Újszövetség mind a négy evangéliumában szerepel a jelenet, kisebb eltérésekkel.

Máté evangléliuma, 26. fejezet:

20Amikor beesteledett, asztalhoz ült a tizenkettővel. 21Miközben ettek, így szólt: »Bizony, mondom nektek: egy közületek elárul engem.« 22Erre nagyon elszomorodtak és egyenként elkezdték kérdezgetni: »Csak nem én vagyok az, Uram?« 23Ő így válaszolt: »Aki velem együtt mártja kezét a tálba, az árul el engem. 24Az Emberfia ugyan elmegy, amint meg van írva róla, de jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja. Jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik.« 25Ekkor megszólalt Júdás, aki elárulta őt: »Csak nem én vagyok az, Rabbi?« Ő azt felelte neki: »Te mondtad.«
26Miközben ettek, Jézus fogta a kenyeret, áldást mondott, megtörte, és odaadta tanítványainak e szavakkal: »Vegyétek és egyétek, ez az én testem.« 27Aztán fogta a kelyhet, hálát adott és odaadta nekik ezekkel a szavakkal: »Igyatok ebből mindnyájan, 28mert ez az én vérem, az új szövetségé, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára. 29Mondom nektek: mostantól nem iszom a szőlőnek ebből a terméséből addig a napig, amíg az újat nem iszom veletek Atyám országában.«

 

Márk evangéliuma, 14. fejezet:

17Amikor beesteledett, odaérkezett a tizenkettővel. 18Amikor letelepedtek és ettek, Jézus így szólt: »Bizony, mondom nektek: közületek az egyik, aki velem eszik, elárul engem«. 19Erre azok elszomorodtak, és egyenként kérdezgetni kezdték tőle: »Csak nem én vagyok az, Uram?« 20Ő azt felelte nekik: »A tizenkettő közül az egyik, aki velem egyszerre márt a tálból. 21Az Emberfia ugyan elmegy, ahogy meg van írva róla, de jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja! Jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik!«
22Miközben ettek, Jézus fogta a kenyeret, áldást mondott, megtörte, és odaadta nekik ezekkel a szavakkal: »Vegyétek, ez az én testem.« 23Azután fogta a kelyhet, hálát adott, odaadta nekik, és ittak belőle mindnyájan.24Ő pedig így szólt: »Ez az én vérem, az új szövetségé, amely sokakért kiontatik. 25Bizony, mondom nektek: többé már nem iszom a szőlőnek ebből a terméséből addig a napig, amíg az újat nem iszom Isten országában.«

Lukács evangéliuma, 22. fejezet:

14Amikor eljött az óra, asztalhoz ült az apostolokkal együtt, 15és azt mondta nekik: »Vágyva vágytam arra, hogy elfogyasszam veletek ezt a húsvéti vacsorát, mielőtt szenvednék. 16Mert mondom nektek: többé nem eszem belőle, amíg be nem teljesedik az Isten országában.« 17Azután fogta a kelyhet, hálát adott, és így szólt: »Vegyétek ezt, és osszátok el magatok között. 18Mert mondom nektek: mostantól fogva nem iszom a szőlő terméséből, amíg el nem jön az Isten országa.« 19Aztán fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte, és odaadta nekik ezekkel a szavakkal: »Ez az én testem, mely értetek adatik. Ezt tegyétek az én emlékezetemre!« 20Ugyanígy a vacsora végén fogta a kelyhet, és azt mondta: »Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amely értetek kiontatik.
21De íme, az áruló keze az enyémmel együtt van az asztalon. 22Mert az Emberfia ugyan elmegy, amint el van rendelve, de jaj annak az embernek, aki elárulja őt!« 23Erre ők kérdezgetni kezdték egymástól, hogy ki az közülük, aki ezt megteszi?

János evangéliuma, 13. fejezet:

2A vacsora alkalmával, amikor az ördög már szívébe sugallta Júdásnak, az iskarióti Simon fiának, hogy elárulja őt, 3Jézus tudva, hogy mindent kezébe adott az Atya, és hogy Istentől jött el és Istenhez megy, 4fölkelt a vacsorától, letette felsőruháit, fogott egy kendőt és maga elé kötötte. 5Azután vizet öntött a mosdótálba, és mosni kezdte a tanítványok lábát, majd megtörölte a derekára kötött kendővel. 6Amikor odaért Simon Péterhez, az így szólt hozzá: »Uram, te mosod meg az én lábamat?« 7Jézus azt felelte neki: »Amit teszek, azt te most nem érted, de majd később meg fogod érteni.« 8Péter erre így szólt: »Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha!« Jézus azt felelte neki: »Ha nem moslak meg, nem lesz részed velem.« 9Akkor Simon Péter ezt mondta: »Uram, ne csak a lábamat, hanem a kezemet és a fejemet is!« 10Jézus azt felelte: »Aki megfürdött, annak elég, ha csak a lábát mossák meg, akkor egészen tiszta. Ti is tiszták vagytok, de nem mindnyájan.«11Tudta ugyanis, hogy ki az, aki elárulja őt, azért mondta: »Nem vagytok tiszták mindnyájan.«
12Miután megmosta a lábukat és fölvette felsőruháit, újra leült, és azt mondta nekik: »Tudjátok-e, mit tettem veletek? 13Ti úgy hívtok engem: ‘Mester’ és ‘Úr’, és jól mondjátok, mert az vagyok. 14Ha tehát én, az úr és a mester megmostam a lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. 15Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek. 16Bizony, bizony mondom nektek: Nem nagyobb a szolga uránál, sem a küldött nem nagyobb annál, aki őt küldte. 17Miután ezeket tudjátok, boldogok vagytok, ha meg is teszitek. 18Nem mindnyájatokról mondom; tudom én, kiket választottam. De az Írásnak be kell teljesednie: ‘Aki kenyeremet eszi, sarkát emelte ellenem’. 19Már most megmondom nektek, mielőtt megtörténik, hogy mikor bekövetkezik, higgyétek, hogy én vagyok. 20Bizony, bizony mondom nektek: Aki befogadja azt, akit én küldök, engem fogad be, aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki küldött engem.«
21Miután ezeket mondta, Jézus megrendült lelkében, és tanúságot tett e szavakkal: »Bizony, bizony mondom nektek: Egy közületek elárul engem.« 22A tanítványok egymásra néztek, mert zavarba jöttek, hogy kiről mondja. 23Tanítványai közül az egyik, akit Jézus szeretett, Jézushoz egészen közel foglalt helyet. 24Simon Péter intett neki, hogy kérdezze meg: »Ki az, akiről beszél?« 25Az odahajolt Jézushoz, és megkérdezte tőle: »Uram, ki az?« 26Jézus azt felelte: »Az, akinek a bemártott kenyérdarabot adom.« Azután bemártotta a darabot, és odaadta Júdásnak, az iskarióti Simon fiának. 27Amikor az a kenyérdarabot elvette, mindjárt belészállt a sátán. Jézus pedig azt mondta neki: »Amit teszel, tedd meg gyorsan!« 28Az asztaltársak közül senki sem értette, miért mondta ezt neki. 29Mivel Júdásnál volt az erszény, egyesek azt gondolták, hogy Jézus azt mondta neki: »Vedd meg, amire szükségünk van az ünnepen!« vagy hogy a szegényeknek adjon valamit. 30Ő pedig, amint elvette a falatot, azonnal kiment. Éjszaka volt.

 

0500-600_stapollinare.jpgBasilica of Sant'Apollinare in Classe, 6. sz1080-romanesque.jpgSant'Angelo in Formis, 10801304-06-giotto-di-bondone.jpgGiotto di Bondone, 1304-061311-duccio-di-buoninsegna.jpgDuccio di Buoninsegna, 13111325-30-ugolino-da-siena.jpgUgolino da Siena, 1325-301395-agnolo-gaddi.jpgAgnolo Gaddi, 13951447-andrea-del-castagno.jpgAndrea del Castagno, 1447dieric-bouts_the-last-supper.jpegDieric Bouts ifj.,1464-671486-domenicoghirlandaio.jpgDomenico Ghirlandaio, 14861498-davinci.jpgLeonardo da Vinci, 14981510-durer_1.jpgAlbrecht Dürer, 15101519-jorgratgeb.jpgJörg Ratgeb, 15191520-25-andrea-del-sarto.jpgAndrea del Sarto, 1520-251546-jacopo-bassano.jpgJacopo Bassano, 15461565-lucas-cranach-ifj.jpgLucas Cranach ifj., 15651579-81-tintoretto.jpgJacopo Tintoretto, 1579-811585-veronese.jpgPaolo Veronese, 15851592-94-tintoretto.jpgJacopo Tintoretto, 1592-941631-32-rubens.jpgPeter Paul Rubens, 1631-32

___________

Linkek:

https://www.wga.hu/index1.html

https://en.wikipedia.org/wiki/The_Last_Supper_(Leonardo_da_Vinci)

http://szentiras.hu/KNB

süti beállítások módosítása