2015. május 01. írta: PekZo

Hogyan kerül oroszlán egy dolgozószobába?

Remélhetőleg a bejegyzés végére érve ennél többre is választ kap az olvasó. A történet Szent Jeromostól, a latin egyház négy nagy egyháztanítójának egyikétől indul (Szent Ambrus, Hippói Szent Ágoston, és Nagy Szent Gergely a négyes másik három tagja). Ugyan már a VIII. századtól kezdve egyházdoktorként tisztelték a négy egyházférfit, hivatalosan csak 1298-ban VIII. Bonifác által kiadott pápai dekrétum ismerte el egyháztanítói szerepüket.

Pier Francesco Sacchi – Egyházdoktorok (1516 körül)

Balról: Szt. Ágoston, Szt. Gergely, Szt. Jeromos, Szt. Ambrus

Élete

Jeromos, vagyis teljes nevén Sophronius Eusebius Hieronymus élete mai mércével mérve is kalandos és élményekkel teli volt. A dalmáciai Stridonban született 347-ben, és bár szülei keresztények voltak, születésekor őt nem keresztelték meg. Fiatal korában a „földi hívságok” jobban lekötötték, mint a Biblia, ugyanakkor a klasszikus tanulmányait nem hanyagolta el, előbb Milánóban, majd Rómában tanult grammatikát, retorikát, filozófiát, és megtanult görögül is. A keresztséget 366-ban vette fel, maga Liberiusz pápa keresztelte meg húsvétkor. Az ezt követő időszakban sokat utazott, egyben életét egyre jobban befolyásolta a vallás, 373-ban éppen Antiókhiában tartózkodott, mikor álmot látott, amelyben azt a figyelmeztetést kapta, hogy még mindig nem él kellően keresztényi életet. Ennek hatására a khalkiszi sivatagba vonult, ahol közel öt évet töltött el remeteként.

Mikor 378-ban visszatért Antiókhiába, Paulinusz püspök pappá szentelte. Előbb Konstantinápolyba utazott, ahol bibliamagyarázatot tanult, majd Rómába, ahol egyrészt Damáz pápa titkára volt (382-84), másrészt gazdag római hölgyek lelki tanítója lett, akik később majd követik őt a Szentföldre is. Természetesen pletykák kaptak szárnyra Rómában, de az őt támadóknak állítólag azt válaszolta, hogy kevesebbet foglalkozna nőkkel, ha a férfiak többet érdeklődtek volna a Szentírás felől.

Már korábban is foglalkozott fordítással, Antiókhiában még héberül is elkezdett tanulni, görög és latin nyelvre is lefordított egy, a „Héberek evangéliumá”-nak nevezett művet. Damáz pápa most azzal bízza meg, hogy vizsgálja felül az ólatin Bibliát (Vetus Latina) az eredeti görög szöveg alapján.

Jeromos el is végzi a munkát, a négy evangéliummal hamar elkészül, sőt, annyira belejön a munkába, hogy a következő húsz évben lefordítja az eredeti héber és arámi nyelvekből az Ószövetséget is, folyamatosan összevetve a görög Septuaginta-fordítással.

Ezt a munkát már Betlehemben, a saját alapítású (értve ezalatt a római patríciusnő, Paula támogatását) kolostorában végezte, ahol az írnokoknak volt, hogy napi ezer sort is diktált.

Biblia-fordítása csak a 12-13. században kapja meg a Vulgata (’széles körben elterjedt’) nevet, autentikusnak a katolikus egyház a tridenti zsinaton 1546-ban hozott határozattal fogadja el.

fent egy Vulgata kiadás címoldala (1592), alul részlet a címoldalból: Szt. Jeromos, oroszlánnal a lábánál

A kolostorban történt meg a legenda szerint, hogy egy alkalommal egy oroszlán tévedt be, a szerzetesek legnagyobb rémületére. Jeromos azonban nem ijedt meg, mint utóbb kiderült egy tüske ment az oroszlán mancsába, amit Jeromos eltávolított, az oroszlán pedig azután szinte háziállatként követte mindenhová.

Vittore Carpaccio, Szt. Jeromos és az oroszlán a kolostorban (1509)

Fordításai mellett egyéb téren is termékeny volt, az egyik legtermékenyebb ókeresztény tudós: teológiai írásokat, levelek százait hagyta maga után.

Mikor eljött érte a halál Betlehembe 419-ben vagy 420-ban már 73 éves volt, hosszú és tartalmas életet élt és jelentős életművet hagyott maga után.

Képi ábrázolás

Ami a művészeti megjelenítést illeti, egyháztanítóként természetesen sokszor találkozunk vele, főleg a 15-17. században volt kedvelt téma – freskók, festmények, metszetek sokasága született ebben az időszakban. Életének egy-egy jelentős eseményét dolgozták fel a művészek: remeteként a sivatagban, bűnbánatot gyakorolva; kolostoralapítóként; dolgozószobájában; az oroszlános „incidens”; utolsó áldozása.

Az oroszlán mint attribútum sokszor akkor is rákerül a képekre, ha éppen nem konkrétan erről az eseményről van szó, akár úgy is, hogy az ábrázolt esemény korábbi, mint például Antonello da Messina (1430-1479) alábbi képén. Vagyis, ha egy oroszlán szerepel a képen, jó eséllyel Szt. Jeromos a mellette ábrázolt személy. Emellett a Legenda Aurea, a szentek életéről szóló ’középkori bestseller’ egyik tévedése miatt másik attribútuma a bíborosi ruha és kalap, annak ellenére, hogy sosem volt bíboros.

Antonello da Messina, Bűnbánó Szt. Jeromos (1460-65)

A németalföldi festészetnek a mindennapi élet apró részletei iránti különleges figyelme a Szt. Jeromost témául választó képeken is jól megjelenik: a képeken minden apró részlet tökéletesen kidolgozott.

Azokon a képeken, ahol munka közben, dolgozószobájában ábrázolják, sokszor megjelenik a világ múlandóságára való figyelmeztetés is, ennek jelképeként több képen Jeromos egy koponyára mutat, de olyan kompozíció is ismert, hogy feliratként jelenik meg az utalás: Cogita mori, Respice finem – emlékezz a halálra vagy Homo Bulla – az ember csak egy buborék).

fent Joos van Cleve, Szt. Jeromos a dolgozószobájában (1521), alul részlet a felirattal

Fura módon 1521-es év különösen bővelkedik Szt. Jeromos ábrázolásokban, Albrecht Dürer, Joos van Cleve és Lucas van Leyden egy-egy műve is ekkor készült, mindhárom hasonló beállításban ábrázolja Szt. Jeromost.

fent Albrecht Dürer ábrázolása, középen a fenti van Cleve kép részlete,

lent Lucas van Leyden képe (mindhárom 1521-ből)

Dürernek egyébként festmény mellett több metszete is készült Szt. Jeromosról, talán a legismertebb az, ami a „Melankólia” és a „A lovag, a halál és az ördög” képekkel alkot egy hármas egységet. Vannak, akik szerint az oroszlán „arca” tulajdonképpen egy Dürer önarckép is.

Dürer, Szt. Jeromos a dolgozószobájában (1514); alul részletek a metszetből

A németalföldi festő, Marinus Claeszoon van Reymerswaele (c. 1490– c. 1546), akárcsak a korábban említett Joos van Cleve és Dürer, több képet is festett Szt. Jeromosról (hetet számoltam össze különböző múzeumoknál) többnél hasonló a kompozícó, mint az alábbi képen, a tekintete talán ennél a képnél a legkifejezőbb, ez a Pradóban található, Madridban. A részletek: a kereszt, az utolsó ítéletnél kinyitott könyv, a koponya, mind hasonló a többi festményen is. Ábrázolása valószínűleg Dürer portréján alapul, belőle merít. A már-már túlzásba vitt öregség, a pergamenszerű bőr, vagyis a nem feltétlenül a természetszerűségre törekvés, hanem a stílus elsődlegessége már a manierizmusra jellemző.

Marinus van Reymerswaele, Szt. Jeromos a dolgozószobájában (1541)

A kép részleteiben könnyű elveszni, Szt. Jeromos tekintete önmagában is megbabonázza az embert: mintha egyszerre jutott volna eszébe a sivatagban eltöltött évek fájdalma, és, hogy ez a keresztényi életben való elmélyedést szolgálta, de érzi már a közelgő halál hívogatását is, pedig még sok munkája lenne.

Az utolsó ítéletet ábrázoló képrészleten láthatjuk, ahogy a bűnösöket (következő kép jobbra lent) a pokol szörnye falja fel, míg a jók a mennyországba jutnak (következő kép balra lent.)

Szintén sokszor látható a képeken Krisztus a kereszten. Akár mint a kontempláció, az elmélkedés tárgya, akár mint jelzése az istennek tetsző életnek. Ezen a képen a szobrot ábrázoló részlet szinte önmagában is megállja a helyét, az izmok és a kötény kidolgozása aprólékos, mindenre kiterjedő.

Itáliában is népszerű téma volt Szt. Jeromos ábrázolása, a 15. században még kevésbé mozgalmas kompozícióban, többször, mint kolostoralapító szerepel, vagy reneszánsz humanistaként a dolgozószobájában. Az alábbi két képen Masaccio, illetve Carlo Crivelli képei láthatók, az arcok vonásai némileg hasonlítanak, Crivelli festménye 1477-ben készült, lehetséges, hogy ismerte Masaccio 1428 körül készült festményét (meg is halt ebben az évben, tragikus hirtelenséggel, mindössze 27 évesen), a későbbi években Crivelli még többször megfestette ezt a témát. Itt kolostoralapítóként egy templom makettjét tartja. Érdemes megfigyelni, hogy Crivelli kezében tartott templom már a reneszánsz építészet jegyeit mutatja, míg Masacciónál még egy szerényebb nem is gótikus, hanem inkább román stílusú.

masaccio_pala_colonna_santi_girolamo_e_giovanni_battista.jpg

fent Masaccio, Szt. Jeromos és Kersztelő Szt. János (1428-29),

lent Carlo Crivelli, Szt. Jeromos és Szt. Ágoston (1477 körül)

Antonello da Messina egy képét már láttuk korábban, a bűnbánó Szt. Jeromos mellett dolgozószobájában is megfestette a szentet. A kép hatalmas építészeti környezetbe (elrendezése alapján akár templom is lehet) helyezve mutatja be Szt. Jeromost, tökéletesen alkalmazva a lineáris perspektíva szabályait. A boltívek alatt a kép jobb oldalán pedig feltűnik az oroszlán körvonala is.

antonello_da_messina_st_jerome_in_his_study_national_gallery_london.jpg

Antonello da Messina, Szt. Jeromos a dolgozószobájában (1474-75)

Ahogy a 16-17. században változik a művészet (reneszánsz, manierizmus, majd a barokk "korok"), természetesen ez a Szt. Jeromos ábrázolásokon is meglátszik. Tiziano a bűnbánó Szt. Jeromost festette meg több alkalommal, hatalmas pályaíve (majd hetven évig alkotott, és közel 90 évet élt) stílusa alakulását, változását is jól mutatja. Itt Szt. Jeromos kővel a kezében látható, amivel állítólag mellét verte a bűnbánat közben

Tiziano, Bűnbánó Szt. Jeromos (fent 1552, lent 1575)

A barokk szintén kicsit elmozdult az ábrázolásban, Caravaggio Szt. Jeromost ábrázoló képei a korábbi részletekben gazdag ábrázoláshoz képest szegényesnek tűnhet, de a sima fekete vagy sötét háttér és világos téma (chiaroscuro technika) így csak jobban kiemeli az embert magát.

Caravaggio, Szt. Jeromos meditál (1606)

Caravaggio, Szt. Jeromos írás közben (fent 1605-06, lent 1607)

Végezetül, egy korántsem teljes, és remélhetőleg nem annyira kimerítő bemutatás végén, Szt. Jeromos kiemelt helyét bizonyítandó a katolikus egyháznál, álljon itt Domenichino oltárképe, mely a Szt. Péter Bazilikában található Rómában.