2015. május 23. írta: PekZo

Vitruvius reneszánsza

Az előző alkalommal Vitruvius újrafelfedezésével fejeztük be az építészet történetébe tett utazásunkat. A XV. század elejétől, a humanizmus térnyerésével egy kicsit más oldalról közelítettek a klasszikus kultúrához, mint az előző évszázadokban. Több építész is járt Rómában, ahol a maihoz képest az ókori kultúrának még jóval több emlékét lehetett megcsodálni. Az ott talált megoldások esztétikája felkeltette a művészek figyelmét, a bennük lévő harmónia és szépség annyi évszázad múltán is elevenen tapintható volt.

Vitruvius újrafelfedezése, és a klasszikushoz, mint zsinórmértékhez való ragaszkodás volt az a két összetevő, ami leginkább befolyásolta az új építészeti törekvéseket.

Filippo Brunelleschi 1402-ben elutazott Rómába Donatellóval, ahol az ókori romokat addig nem tapasztalt részletességgel tanulmányozták. A leszűrt tapasztalatokat először az Ospedale degli Innocenti (árvaház) 1419-ben kezdődött építésekor alkalmazta.

Filippo Brunelleschi, az Ospedale degli Innocenti loggiája (1419-27)

Az árvaház lányok részére elkülönített részén Brunelleschi az ión oszlopfőt alkalmazta, utalva arra, hogy az oszlop ókori kialakulásakor a női test arányait vették figyelembe.

brunelleschi-ospedale_degli_innocenti_chiostro_delle_donne.JPG

Filippo Brunelleschi, Ospedale degli Innocenti - chiostro delle donne (1440-es évek)

Persze hozzá kell tennünk, hogy a gótika és a román kori építészet hatása sem múlhatott el nyomtalanul, már csak azért sem, mert sok esetben az építkezések évtizedeken keresztül zajlottak, nem egyszer magukba foglalva a korábbi épület egyes darabjait.

Jó példa ez utóbbira Leon Battista Alberti (1404-1472) által Sigismondo Malatesta megbízásából átépített, Riminiben található San Francesco templom. a ma már ezen a néven ismert Tempio Malatestiano.

Leon Battista Alberti, Tempio Malatestino (Rimini, átépítés kb. 1450-1466 között)

Alberti valószínűleg már dolgozott az építészetről szóló értekezésén (De Re Edificatoria, 1452), ismerte Vitruvius értekezését (sőt saját művének is Vitruvius felosztása volt az alapja), és 1431-től Rómában a pápai udvarnál dolgozott, így volt alkalma megismerni az ókori alkotásokat is. A templom homlokzatánál Alberti a diadalívekből merített ihletet, egyrészt Konstantin római diadalíve is mintául szolgált, másrészt Riminiben is található egy ókori diadalív, ami a főkapu terveiben és a féloszlopok alkalmazásában játszott szerepet. Ez az újfajta megközelítés a reneszánsz terméke: nem feltétlenül lényeges, hogy az adott ókori minta milyen célt szolgált, a fontos az az esztétikai érték, amit az képvisel, így lehet a diadalív formakincse templomi homlokzat alapja.

Konstantin császár diadalíve (Róma, 315)

Augusztusz császár diadalíve (Rimini, i.e. 27.)

Az építészet mellett a megújuló festészet és a szobrászat is beépítette a klasszikus oszloprendeket az ábrázolásba. Ennek kiváló példája a Tomasso Masaccio, az ifjan, 27 éves korában elhunyt zseniális mester által festett Szentháromság freskó. Amellett, hogy ez a kép az egyik első példája a lineáris perspektíva alkalmazásának, láthatjuk a kicsit módosított ión oszlopot a boltív alatt, és azt keretező lizéna korinthoszi oszlopfőjét. Az oszlopfő egyébként nagyban hasonlít Brunelleschi hasonló időben készült, San Lorenzo templombeli lizénájánál láthatóhoz, ami szintén azt mutatja, hogy milyen élénk volt a művészek közötti kapcsolat.

Tomasso Masaccio, Szentháromság (1425-28)

Filippo Brunelleschi, San Lorenzo templom lizénája (a fenti részlet 1425 körüli)

A szobrászok közül Lorenzo Ghiberti a XV. század egyik kimagasló alakja, ő nyerte azt a pályázatot, amit a firenzei Battistero, vagyis a Keresztelőkáplona északi kapujának elkészítésére írtak ki (vetélytársai között ott találjuk Filippo Brunelleschit, Donatellót és Jacopo della Querciát is). A kapu 20 jelenetet tartalmaz Jézus életéből, ezek egyike a lent látható Krisztus korbácsolása, melyen korinthoszi oszlopokat láthatunk. A dombormű a különböző kiemelkedésű oszlopokkal éri el a tér érzékeltetését, illetve azzal, ahogy az egyik katona (balról a második) átkarolja az egyik oszlopot, megnyitva a teret. A Krisztust korbácsoló két katona kifejező kéztartása szinte mozgásba hozza a jelenetet, ezzel fokozva a jelenet drámaiságát.

Lorenzo Ghiberti, Battistero di San Giovanni - Krisztus korbácsolása (1402-23)

A festészetben alapvetően a díszesebb korinthoszi vagy kompozit oszlopokat látjuk, de előfordul az egyszerűség hangsúlyozására a dór vagy toszkán oszlopok alkalmazása is (például az alábbi Ghirlandaio képen, mely a megbízó Tornabuoni jámborságát jelképezheti). Az épületek képi ábrázolása azért fontos, mert kiválóan alkalmas a tér érzékeltetésére, a számadásra arról, hogy a festő elsajátította az "új" perspektíva szabályait.

Domenico Ghirlandaio, Giovanni Tornabuoni (1486-90)

$fracarnavale-maria-bemutatasa.jpg$

Fra Carnavale, Szűz Mária bemutatása a templomban (1467)

Benozzo Gozzoli, Szt. Ágoston megérkezik Milánóba (1464-65)

A fenti Gozzoli kép érdekessége, hogy igazából három jelentet tartalmaz egy képen. A korábbi évszázadokban ez nem volt szokatlan, a reneszánsz azonban néhány kivételtől eltekintve nem támogatta ezt az ábrázolásmódot. A képen Szt. Ágoston sapkáját keresve láthatjuk a bal oldalon, ahogy megérkezik, középen (egy kicsit a háttérben) egy muzulmán tanítóval találkozik, míg jobb oldalt Szt. Ambrus üdvözli.

A XVI. század itáliai építészete tovább folytatta a klasszikus hagyomány újraértelmezését, Bramantétól Palladióig tart a névsor.

Bramante egyik mesterműve a San Pietro in Montorio templom udvarában található Tempietto, melynél Bramante több forrásból is meríthetett ihletet, így például a Tivoliban található Vesta templomból, illetve a IV. századból származó, római Santa Constanza templomból.

Donato Bramante, Tempietto (1502)

Vesta templom, Tivoli (i.e. 1. sz.)

Santa Constanza, Róma (IV. század)

A Bramante által elért végeredmény, a nem hivalkodó toszkán oszlopok alkalmazása és a letisztult vonalvezetés Vitruvius harmóniakövetelményének is mindenben megfelel: Vitruvius a dór (illetve ennek római változata, a toszkán) oszlopot megfelelő választásnak találta erős istenek templomaihoz, így Szt. Péter mártíromságának emlékhelyéül ezért is választotta Bramante ezt az oszloptípust. A centrális alaprajz majd visszaköszön Bramanténak a Szt. Péter Bazilika átépítésével kapcsolatos terveinél is, ami aztán nem tudott teljes mértékben megvalósulni.

Az antik hagyomány tiszteletét jelzi a római Farnese palota belső udvarának kiképezése, mely a Colosseumnál megismert rendet követi: a földszinten dór, felette ión féloszlopok és végül a második emeleten a hármaspillér enkorinthoszi oszlopfőket alkalmaz. A dór oszlopoknál a földszint fölötti a párkányzat szintén a klasszikus triglif-metopé stílust követi.

Michelangelo, Palazzo Farnese belső udvara (1534 után)

Firenze és Róma mellett Velence volt már a XV. században is az egyik kiemelkedő művészeti központ Itáliában. A köztársaság mecenatúrája magába foglalta a várost magát és a gazdag kereskedőréteget is. Számos középület emelkedett ebben a korban, némileg elszakadva a Velencében sokáig túlélő gótikus hagyományoktól, de az elért eredményeket nem félredobva alkalmazták a reneszánsz stílust a nem egyszer Itália különböző részeiből származó építészek.

Ezek egyike volt a firenzei születésű Jacopo Sansovino. Az általa emelt Szt. Márk könyvtárról Palladio azt mondta, hogy a leggazdagabban díszített épület, amit az ókor vége óta emeltek. Az épület szintén követi a korábban megismert oszloprangsort, vagyis a földszinten dór, az emeleten pedig az ión oszloprendet alkalmazta.

Jacopo Sansovino, Biblioteca Marciana (Szt. Márk Könyvtár, 1537-53)

naya_carlo_1816-1882_n_130_venezia_libreria_marciana.jpeg

Carlo Naya fényképe az épületről a XIX. század második feléből

A XVI. századi építészet betetőzése Andrea Palladio munkássága, aki már a XVIII. századi klasszicizmus előfutárának tekinthető. A klasszikus formanyalvet alkalmazta saját dialektusában, akár városi palotáról, akár vidéki villáról, akár templomról volt szó. Az építészetről írt értekezése 1570-ben jelent meg, melynek óriási hatása volt a későbbi angol és amerikai építészet fejlődésére.

Andrea Palladio, Villa Almerico-Capra, Vicenza (építés kezdete 1566)

Andrea Palladio, Palazzo del Capitanio, Vicenza (1571-72)

Andrea Palladio, Il Redentore, Velence (építés kezdete 1577)

Talán ennyiből is látható, hogy mennyire gazdag kort hozott az építészet újjászületése a XV.-XVI. században, korszakos zseniket adva a művészet végtelen történetének.

Források:

http://en.wikipedia.org/wiki/Filippo_Brunelleschi

http://it.wikipedia.org/wiki/Spedale_degli_Innocenti

http://en.wikipedia.org/wiki/Tempio_Malatestiano

http://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_J%C3%A1nos-keresztel%C5%91k%C3%A1polna

http://www.theglobaldispatches.com/articles/masaccios-holy-trinity

http://www.southernsemioticreview.net/semiotic-analysis-of-the-corinthian-order-in-the-basilica-of-san-lorenzo-in-florence-1420-1490-by-gabriele-aroni/

http://en.wikipedia.org/wiki/San_Pietro_in_Montorio

http://en.wikipedia.org/wiki/Santa_Costanza

http://en.wikipedia.org/wiki/Palazzo_Farnese

http://en.wikipedia.org/wiki/Biblioteca_Marciana

http://hu.wikipedia.org/wiki/Andrea_Palladio