2015. május 30. írta: PekZo

Méhek és korbács

Ez a két dolog az, amit a művészek előszeretettel alkalmaztak Szent Ambrus attribútumaként, legyen szó szoborról vagy domborműről, freskóról vagy festményről. Szent Ambrus a latin egyház négy nagy egyháztanítójának egyikeként (Szent Jeromos, Hippói Szent Ágoston, és Nagy Szent Gergely a négyes másik három tagja), illetőleg milánói püspökként kitüntetett szerepet élvezett legalábbis a lombardiai művészetben.

Ismeretlen - 'az Izsák történet mestere', az Assisibeli San Francesco templom, Ambrus a jobb oldalon látható (1295 körül)

Élete

Ambrus 339-ben látta meg a napvilágot Trierben, akkori nevén Augusta Treverorumban egy római prefektus fiaként. Neve azonban nem ezzel a várossal, hanem majd Mediolanummal, vagyis Milánóval forr össze.

Még csecsemő volt, mikor állítólag édesanyja azt vette észre, hogy egy méhraj szállt a gyermekre a bölcsőben. A raj teljesen ellepte az arcát, bemásztak a szájába. Aztán egyszer csak felszállt a méhraj egy csepp mézet maga után hagyva, a gyermeknek pedig semmi baja nem volt. A dolog láttán megrémült az apja és így szólt: „Ha ezt túlélte ez a kisded, majd még sokra viszi!”

Ambrus jogot tanult, hivatali pályára szánták. Előbb Sirmiumban (ma Szávaszentdemeter, Szerbia) teljesített szolgálatot, majd 372-ben kinevezték Aemilia-Liguria kormányzójává, aminek központja Milánó volt.

Ekkoriban a milánói püspök az ariánus Auxentius volt. Az arianizmus IV. századi mozgalma szerint a Fiú nem öröktől való, hanem az Atya „teremtménye”, vagyis nem egylényegű (homouszion), hanem "csak" hasonló lényegű (homoiuszion) az Atyával. Ez tulajdonképpen azt jelentette, hogy Jézus isteni voltát, s egyúttal a Szentháromság tanát tagadta, vagyis a katolikus egyházzal ment szembe. A mozgalommal szemben felléptek már ugyan még Arius életében is (első nikaiai zsinat - 325), de ekkor még kisebb módosításokkal tanaikban fennmaradhattak. Mikor 374-ben meghalt Auxentius és püspökválasztásra készülődtek, Ambrus mint kormányzó megjelent a bazilikában, megelőzendő az esetleges komolyabb összetűzéseket az ariánusok és a Szentháromság-hívők között. Egyszer csak egy gyermek felkiáltott: 'Ambrosius episcpous!' - 'Ambrosius legyen a püspök!'

A Legenda Aurea így beszéli el a történetet:

"Mikor ez tudomására jutott, hogy a megfélemlítés eszközével visszatartsa magától őket, a templomból kilépve törvénykezni kezdett, s szokásával ellentétesen több személyt megkínoztatott. Mindazonáltal a nép fölkiáltott: „A te bűnöd szálljon miránk!” Lelkében háborogva hazatért, s filozófusként akart föllépni, de ebben is megakadályozta valami. Mindenki szeme láttára utcanőket hívatott a házába, hogy ezek láttán a választás visszavonására késztesse a népet, de mikor ezzel sem ért el semmit, s a nép egyre csak azt kiáltotta: „A te bűnöd szálljon miránk!”, az éj leple alatt megszökött. Azt hitte, Ticinus felé tart, de reggelre Milánó városának Római-kapuja előtt találta magát. Mikor rábukkantak, őrizete alatt tartotta a nép, s beadványt küldtek a kegyelmes Valentinianus császárhoz, aki nagy-nagy örömmel vette, hogy az általa kirendelt bírókat papi szolgálatra kérik. Örvendezett Probus prefektus is, hogy beteljesedett a szava, hiszen Ambrus elutaztakor ezt a parancsot adta neki: „Menj el, de ne mint egy bíró, hanem mint püspök!” Míg a választ várják Rómából, ismét elrejtőzik, de megtalálják. Mivel még csak hittanuló, megkeresztelkedik, s nyolcadnapra a püspöki székbe emelik."

Ambrus elmenekül, mert nem akar püpök lenni, részlet a Volvinio oltárról, Szt. Ambrus bazilika (IX. század)

Új hivatalát kellő komolysággal kezelte, vagyonát szétosztotta, a napjait ettől fogva a munkának, a tanulásnak és az imádságnak szentelte. Erőteljesen fellépett az ariánusok ellen, illetve még a császárral szemben is az egyház védelme érdekében.

Ágoston így ír róla a Vallomásokban:

"Istennek ez az embere a katolikus igazságnak szokatlanul kemény védelmezője volt a tévtanítókkal szemben. Nem törődött az életveszéllyel, bátran küzdött Krisztusért, hűségesen tanított az Egyházban.''

Az ariánus vita során a császár többször beavatkozott az Egyház életébe, ezért Ambrus szükségesnek látta, hogy fölhívja a figyelmet egy elfeledett alapelvre: ,,A császár az Egyházban van, és nem az Egyház felett!''

Ennek a hozzáállásnak ragyogó példája a 385 nagyböjtjének idején történt eset. Az udvar hirtelen úgy határozott, hogy ráparancsol a püspökre, adjon át egy templomot az ariánusoknak. Ambrus azonban így válaszolt a parancsra: ,,Nem, császár, ez részemről árulás, számodra pedig szerencsétlenség lenne! Egy egyszerű magánember házához nem nyúlhatsz hozzá, Isten egyházát viszont el mernéd rabolni?'' Erre az egyik udvari ember így ellenkezett: ,,Te nem tudod, hogy a császár mindent megtehet, és hogy minden az ő tulajdona?'' ,,Ó, császár - mondta Ambrus -, ne végy magadra bűnt, hanem vesd alá magadat Istennek, ha hosszan akarsz uralkodni. Hiszen írva van: 'Adjátok meg Istennek, ami az Istené!' Hozzád tartoznak a paloták, a püspökhöz pedig a templomok!'' A még gyermekkorban lévő Valentinianus császár azonban tovább erősködött: ,,De nekem egy templom is kell!'' Erre a püspök ismételten nemet mondott. Kívülről ekkor nagy lárma hallatszott, mert tömeg gyűlt a császári palota köré és azt követelte, hogy bocsássák el a püspököt. Féltek ugyanis, hogy bántódás éri Ambrust. Így kiáltoztak: ,,Készen vagyunk meghalni keresztény hitünkért!'' Akkor a császár megrettent, és kérte Ambrust, szóljon a néphez. Ő megkérdezte, hogy mit mondjon. A császár azt mondta: ,,Mondd meg nekik, hogy egy templomot sem veszek el tőlük!''

Ez azonban nem nyugtatta le az ariánusokat. Néhány nap múlva gyakorlatilag ostromzár alá vették a templomot, ahol Ambrus és a gyülekezet elbarikádozta magát. Ambrus prédikált, zsoltároztak, majd himnuszokat énekeltek. Ambrus többek között ezt mondta: ,,Szívesen odaadom a császárnak összes javaimat, az életemet is, de arra, hogy az Egyház szentélyeit neki átadjam, egyszerűen nincs jogom.'' A három nap elteltével, anélkül hogy a templomot át kellett volna adniuk, a katonákat visszavonták.

A IV. századi császári udvar intrikái egyébként is folyamatosak voltak. Így történt meg az az eset, hogy amikor Thesszalonika városa vétkezett a császár ellen, Ambrus ugyan rávette a császárt, hogy bocsásson meg a város lakóinak, végül az udvari emberek addig ügyeskedtek, míg végül a császár mégis lemészároltatott 7000 embert. Ambrus kiközösítette a császárt és felszólította bűnbánatra. A császár vonakodva akart ennek eleget tenni, végül mégis meg kellett adnia magát, 390 karácsonyán vezeklő ruhában jelent meg a templomban és kérte az egyházba való visszafogadását.

Sir Anthony van Dyck, Szt. Ambrus megtiltja Theodosius császárnak, hogy belépjen a templomba (1619-20)

Ambrus vezette be az ún. ambrozián liturgikus énekeket, melyeket Milánó környékén ma is használnak. Életrajzírói szerint akkor énekelte ezeket, amikor az arianusok megostromolták a milánói bazilikát. A liturgiában is rugalmasságot tanúsított, mert szerinte a liturgia olyan eszköz, amely a hívőket segíti az istentisztelet alatt. Szent Ágostonnak azt ajánlotta, hogy mindig legyen tekintettel a helyi liturgikus szokásokra: Si fueris Romae, Romano vivito more; si fueris alibi, vivito sicut ibi - Ha Rómában vagy, tégy úgy, mint a rómaiak, ha máshol, tégy aszerint.

Ambrus püspök himnuszokat is szerzett, ezek közül néhány a mai napig fennmaradt (Deus Creator Omnium - https://www.youtube.com/watch?v=-XoddVeT-f0, Aeterne rerum conditor, Jam surgit hora tertia, Jam Christus astra ascendante, Veni redemptor gentium). A hagyomány neki tulajdonítja a Te Deum laudamus-t (https://www.youtube.com/watch?v=r-A4kueWL4g), amely akkor született, amikor megkeresztelte Szent Ágostont.

Benozzo Gozzoli, Szt. Ambrus megkereszteli Szt. Ágostont (1464-65)

Teológiai működését alapvetően befolyásolta egyrészt a klasszikus műveltsége, a szotikus és cicerói filozófia, másrészt görög tudása miatt Órigenész. Fontos gondolatai voltak Szűz Máriára vonatkozóan is, amely átfogta Mária makulátlanságát, illetve azt a gondolatot, hogy ő Isten anyja.

Ambrus 397 nagyszombaton halt meg. Mikor pedig Húsvét éjszakáján a templomba szállították a testét, sok megkeresztelt gyermek látta őt. Egyesek azt mondták, egy bírói széken ült, mások ujjukkal mutogatták szüleiknek, hogy ott száll a mennybe, egyesek pedig azt mesélték, hogy egy csillagot láttak a teste fölött.

Képi ábrázolás

Mivel Milánóban fontos szerepet játszott életében, ráadásul egyháztanítóként is tiszteljük, több műalkotás is kötődik az ő emlékéhez.

Itt van mindjárt a még életében megépített Basilica di Sant' Ambrogio (Szt. Ambrus Bazilika), eredeti nevén Basilica Martyrum. Ez utóbbi nevét onnan kapta, hogy az egyház több mártírjának teste itt pihen - Vittore il Moro, Vitale, Nabore, Felice, Gervasio, Protasio.

Basilica di Sant' Ambrogio - Milánó (379-386)

Amiért ezen túlmenően érdekes a ma egyébként a 12. században átépített formában látható templom, az a San Vittore in Ciel d'oro kápolnában található mozaik, aminek Szt. Ambrust ábrázoló képe állítólag magát Ambrust ábrázolja.

Szt. Ambrust ábrázoló mozaik, Basilica di Sant'Ambrogio - Milánó

640px-sant_ambrogio_cript_in_basilica_of_sant_ambrogio_milan.jpg

Szt. Ambrus teste (püspöksüveggel, fehérben) a bazilika kriptájában

Szintén kiemelkedő alkotás a Szt. Ambrus Bazilika főoltára, az ún. Volvinio oltár, melynek névadója 824 és 859 között készítette bizánci mesterek segítségével a műalkotást. Mivel ezekben az években Bizáncban már javában zajlott a második képrombolás korszaka (814-843), kapva kaptak a mesterek az alkalmon, hogy tudásukat idegenben is megcsillogtassák. Az oltár előlapján Krisztus életéből vett jelenetek láthatók, hátlapján pedig Ambrus életéből vett eseményeket ábrázoltak.

a Volvinio oltár előlapja, Szt. Ambrus bazilika (IX. század)

Szt. Ambrus a Volvinio oltáron, Szt. Ambrus bazilika (IX. század)

Ambrust természetesen Milánón kívül is becsben tartották mint egyházdoktor. Ezt bizonyítja a palermói Palatinus kápolna is, ahol Ágostonnal együtt a főhajóban láthatjuk mozaikon. A gyönyörű román kápolna ótestamentumi jelentekkel díszített a falakon, erős bizánci hatású mozaikok formájában.

unknown-artist-st-ambrose-of-milan-capella-palatina-palazzo-dei-normanni-a-palermo-palermo-sicily-italy-circa-1140_1.jpg

Szt. Ambrus, Cappella Palatina, Palermo (1130-1143)

Jelenleg a Brera képtárban található Milánóban az freskó, ami Ambrust korbáccsal a kezében ábrázolja, amint az ariánusokat kiűzi a templomból. A XIV. század második feléből származó képen már látható az elmozdulás a reneszánsz felé.

Ismeretlen festő, Szt. Ambrus kiűzi az ariánusokat (1350-1400)

A reneszánsz beköszöntével is folytatódott Ambrus kultusza, sőt az egyik velencei festőcsalád, a Vivarinik három generációja is festett Szent Ambrusról. Láthatjuk a korbácsot a képeken, ami a hit védelmezőjeként mutatja be Ambrust.

Masolino, Szt. Ambrus (1435)

Giovanni di Paolo, Szt. Ambrus (1465)

Giovanni di Paolo festménye még a korábbi bizánci hagyományokat követi, hiába írunk már 1465-öt, az arany háttér inkább idézi Simone Martini oltárképét a XIV. század elejéről.

Simone Martini, Cambridge poliptichon - Szt. Ambrus bal oldalon (1320-25)

Antonio Vivarini és Giovanni d'Alemagna , Madonna az egyházdoktorokkal (1446)

Bartolomeo Vivarini, Szt. Ambrus poliptichon (1477)

Alvise Vivarini, Szt. Ambrus oltárkép (1503)

Szt. Ambrus megjelenik Milánó zászlaján is, melynek az első változatát Giuseppe Arcimboldi és Giuseppe Meda tervezte 1565-ben. Ezen Ambrus látható a jól ismert korbáccsal, miközben fellép az ariánusokkal szemben.

Ippolito II d'Este (akit a Magyarországon esztergomi érsekként ismert Estei Hippolit után neveztek el, anyja Lucrezia Borgia, nagyapja VI. Sándor pápa) miután 1538-ban kinevezték bíborossá még jobban kiteljesedhetett művészetpártolási tevékenysége. Ennek egyik példája a Benvenuto Cellininek adott megbízás pecsétjének elkészítésére. A pecsét két jelenetet tartalmaz: Szt. János prédikál a sivatagban, illetve Szt. Ambrus, korbáccsal a kezében elűzi az ariánusokat.

Benvenuto Cellini, Ippolito II d'Este bíboros pecsétje (1540)

Tiziano eredetileg a Santo Spirito számára festett nyolc tondója (vagyis kerek festmény), ma a Santa Maria della Salutéban található Velencében, a négy evangelistát és a négy egyházatyát ábrázolja, így köztük Ambrust. Széles ecsetvonásokkal barnás fényben inkább a színek foltjaival teremtette meg a hangulatot a festő a képen.

Tiziano Vecellio, Szt. Ambrus (16. század)

Egyházatyaként Ambrus megjelenik a Szt. Péter Bazilikában is, Gian Lorenzo Bernini által megálmodott Szt. Péter trónja (Cathedra Petri), ahol a széket két nyugati és két keleti egyházatya hordozza: Szt. Ambrus és Szt. Ágoston, illetve Aranyszájú Szt. János és Szt Athanáziusz.

Gian Lorenzo Bernini, Szt. Péter trónja (1647-53)

Jacques Blondeau metszete 1692-ből

Ambrus ugyan már elmúlt harminc éves, mikor megkeresztelték, de annál nagyobb ívet futott karrierje életében, aminek köszönhetően a keresztény művészetnek is fontos alakjává vált.

Források:

http://en.wikipedia.org/wiki/Ambrose

http://mek.oszk.hu/04600/04626/html/legenda0041.html

http://www.katolikus.hu/szentek/1207.html

http://m.nyest.hu/hirek/nyolc-nap-alatt-a-puspoki-szekbe

http://hu.wikipedia.org/wiki/Arianizmus

http://www.angelfire.com/ny4/djw/ambrose.html

http://en.wikipedia.org/wiki/Vivarini

http://www.newadvent.org/cathen/15491b.htm

http://www.christianiconography.info/ambrose.html

http://en.wiktionary.org/wiki/when_in_Rome,_do_as_the_Romans_do

http://it.wikipedia.org/wiki/Basilica_di_Sant%27Ambrogio